Nagymihály Zoltán (szerk.): A történelem útján. Ünnepi tanulmányok Bíró Zoltán 75. születésnapjára (Lakitelek, 2020)
"A ma realitása" Történetek napjainkból - Orosz Tímea: Rendszerváltás-kutatás
„A ma realitása"’ Orosz Tímea Rendszerváltás-kutatás Avagy mik a feladataink és lehetőségeink? „Az emberek gondolkodásmódjára a szocializmus negatívan hatott, aki rendesen viselkedett és nem járatta a száját, az megkapta a maga kis lakótelepi lakását, de tömegesen elbutultak és ellustultak az emberek. , Jé ekem a régi rendszer jobban tetszett. Volt létbiztonság, lehetett tervezni, az ember tudott a jövőre gondolni. Lehetett előrehaladni, volt kilátás. Szólásszabadság persze nem volt. Most megmondhatom a véleményem, de ugyanúgy nem történik semmi ,”315 „A rendszerváltozás, ami most van, a világon a legrosszabb dolog, ott fulladjon meg, aki kitalálta, az Isten verje meg őket ezzel a nagy szabadsággal, amit kaptunk. Mert az nem szabadság, hogy elmondhatom, amit akarok, és nem büntetnek meg érte.”3'6 „Két kommunista volt a világon, az a véleményem: Jézus meg Kádár elvtárs.”311 „Viszont ami Kádárnak negyven év alatt nem sikerült, azt Antall két év alatt elérte: rokonszenvessé tette a szocialista rendszert.”31* És ez nem vicc. Teljesen komoly. Losonczi Agnes könyvéből idéztem, aki rengeteg mélyinterjút készítve végzett szociológiai kutatást a magyar társadalom rendszerváltás utáni lelki és mentális állapotáról 2005-ben. Szóval ebből az anyagból dolgoznia egy történésznek vagy politológusnak 314 315 316 317 318 Losonczi Ágnes: Sorsba fordult történelem. Holnap Kiadó 2005,273. Uo. 274. Uo.271-272. Uo. 272. Uo. 275. 265