Nagymihály Zoltán (szerk.): A történelem útján. Ünnepi tanulmányok Bíró Zoltán 75. születésnapjára (Lakitelek, 2020)
"A sereglés centrumában" Történetek Bíró Zoltánról - Szalai Attila: Terelőút
A történelem útján összefonódására, értékrendeket állított fel, igyekezett a szerzőket több oldalról bemutatni. A vonalas tanterv annak idején például Adyt és József Attilát a „feudálkapitalista” Magyarország haladó, a „társadalmi problémákra”, a „proletariátus sorsára” érzékeny költőkként aposztrofálta, Madocsay tanár úr azonban megismertetett bennünket istenes verseikkel is. Az órákon érintőlegesen, az általa vezetett szakkörben elmélyültebben. Olykor áttévedve a történelem területére is, viselkedésével, stílusával nem egyszer magára vonta iskolánk párttitkárának figyelmét, aki osztályfőnökünk volt, s történelmet tanított, a maga területén éppen fordítva súlyozván az ismereteket. Nevezetesen akármikor történt dolgokról tanultunk, az eseményeket következetesen marxista - ő úgy mondta: korszerű vagy haladó - szempontból értékelte, s tőlünk is hasonló megközelítésben várta vissza az anyagot. Madocsay tanár úr a maga szelíd módján többször hangsúlyozta: a történelmi korokat, eseményeket, az akkor élt emberek döntéseit, cselekedeteit abban a világképben szervesen elhelyezve kell vizsgálni, amely őket körülvette, s meghatározta a gondolkodásukat. Nyilvánvaló, hogy a két ember ki nem állhatta egymást. Harmadik útról, Kert-Magyarországról, a népi írók mozgalmáról Madocsay tanár úrtól hallottam először, és nem csak az ebbe a körbe tartozó válogatott szerzőktől - Móricz Zsigmond, Illyés Gyula, Németh László - előírt kötelező olvasmányokat ajánlotta figyelmünkbe, hanem Sinka István, Féja Géza, Tamási Áron, Szabó Pál, Kodolányi János és a többiek műveit is. Ha Magyarországot igazából meg akarjátok ismerni, olvassatok szociográfiát, mondogatta. S hozzá hallgassátok Kodály és Bartók zenéjét. No és csendesen Fáy Aladár nevét súgta, hogy majd, ha lehet, keressük a festészetét. Addig is, ha az Állatkertben járunk, úgy olvassuk a ketrecek feliratait, hogy azokat ő készítette, amikor ott segédmunkásként dolgozott. Az igazgató - Dr. szentmiklósi Anghi Csaba Geyza, aki persze a „cucilizmusban” elhallgatta neve elejét és végét - volt az egyetlen széles e Magyarországon, aki munkát mert adni a feketelistás művésznek, akinél szebb madarakat talán soha senki sem rajzolt. Mondom, Madocsay merész ember volt, mert néhányunk előtt azt is hozzátette: a baloldaliság, fiaim, nem azonos a kommunizmussal. Érettségi biztosunk Süpek Ottó professzor úr volt, Madocsay régi barátja. Neki súgta meg, hogy verseket és novellákat írok, de nem emiatt lett jeles a magyar érettségim. Hogy finom legyek, rakoncátlan ifjú voltam (magatartás elégséges, évente több harmadfokú intő, s legalább egy igazgatói), s az osztályfőnökünknek, az iskola párttitkárának és KISZ-titkárának véleményezése - „ideológiai fejlettsége alkalmatlan” - elkaszálta a felvételemet az 24
