Nagymihály Zoltán (szerk.): A történelem útján. Ünnepi tanulmányok Bíró Zoltán 75. születésnapjára (Lakitelek, 2020)
"A sereglés centrumában" Történetek Bíró Zoltánról - Szalai Attila: Terelőút
„A sereglés centrumában” S zalai Attila Terelőút Madocsay tanár úr merész ember volt. Mi, az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Iskolája és Gimnáziumának kamasz tanulói erről eleinte nem sokat tudtunk. Azt hittük, nagyjából mindenütt hasonlóak a magyar órák, mint ahogyan a többi tantárgy tekintetében is úgy véltük, van egy országos, kötelező tanterv, és tanáraink „azt nyomatják”, mert mi mást is tehetnének, ha nem akarják elveszíteni az állásukat. A gyerek elkezdett iskolába járni, körzetileg ez volt a legközelebbi, hát ide íratták be hatévesen. Nyolcadik után az osztály egy része más tanintézményekbe távozott, a maradékot megkeverték, feltöltötték a Cukor utcai középiskolába jelentkezettekkel. Az „öregeknek” jó dolguk volt, nem kellett felvételizniük, automatikusan továbbléphettek az alma mater gimnáziumába. A középiskolai évek alatt azonban hamarosan érzékeltük: nem akárho vájárunk, hanem az ország egyik elitnek elkönyvelt iskolájába. Sokat lehetne erről értekezni, de most legyen elég annyi, hogy tanáraink között számosán akadtak olyanok, akik a felsőoktatásban valahol valamilyen rossz fát tettek a tűzre, és mintegy büntetésből száműzték őket középszintre. Az iskola jellegénél fogva a tanároknak bemutató órákat is kellett tartaniuk, melyeken az osztályterem hátuljában elhelyezett székeken egyetemi hallgatók, tanár-tanoncok, szakkifejezéssel tanárjelöltek foglaltak helyet, akiknek idővel maguknak is ki kellett állniuk a katedrára. (Apropó, tudja még valaki, mi az? Nos, egy deszkákból ácsolt, húsz centi magas dobogó, azon állt a tanári íróasztal, és a tanár jól belátta róla a nebulókat. Amúgy jobbára egyfajta terpentin-gázolaj szagot árasztott, ilyesmivel konzerválták.) Igazából érettségi környékén, s az egyetemi felvételik alkalmával szembesültünk azzal, hogy száműzetésük következtében bennünket nem középiskolás fokon volt érkezésük taní-tani. Mire felfogtuk ezt a szerencsét, már csak alig-alig nyílott lehetőség a hála kinyilvánítására, s egyre ritkábban is, jobbára az érettségi találkozók idején, ahová közülük mind kevesebben tudtak eljönni, mivel már örökös jelleggel áthelyeztettek a legmagasabb szintre. Egyszóval, a tanterv. Madocsay tanár úr, aki a magyar nyelv és irodalmon túl művészettörténetet és filmesztétikát is tanított, nem tért el az előírásoktól, a nem fontos, vonalas anyagokat röviden leadta, a fontosakat pedig jóval bővebben kibontotta. Rávilágított az egyes művészeti ágak szerves 23
