Nagymihály Zoltán (szerk.): A történelem útján. Ünnepi tanulmányok Bíró Zoltán 75. születésnapjára (Lakitelek, 2020)
"Volt egy időszak…" Történetek a rendszerváltás korszakából - Giday András: Az 1990 őszi benzináremelés háttere
A történelem útján a tárgyalódelegációk csapata mondja ki, ezért a végeredmény ez idő tájt általában az lett, amit a delegációk a maguk feje szerint menve kimondták. Mi voltunk talán a legjobban rájuk utalva 1990-ben, ezért mi lettünk a kísérleti nyúl.246 Belső fordulat a piacgazdaságra áttérő országok megítélésében Az IMF egyik vezető szakértője, Vito Tanzi 1992-ben azon a véleményen volt, hogy „nem indokolt kiegyensúlyozott költségvetést várni a rendszerváltóktól, sőt az egyensúly nem is lehetséges”. Okként azt hozta fel, hogy a monetáris és fiskális folyamatok megtisztítása és a nagybankok veszteségeinek finanszírozása igen költséges lesz. E fölismerést elvi szinten általánosította 1992-ben Michael Bruno elemzése, amellyel „a bevételi és a kiadási szerkezet elkerülhetetlen arányváltozásaiból és időbeli eltolódásaiból a rendszerátalakító országok államháztartásának szükségszerű, és strukturális kiegyensúlyozatlanságának tételét vezette le”. Ezt követően Tanzi 1993-ban „a strukturális reform elsődlegességét hirdeti meg a deficitmutató rövid távú mérséklésével szemben”. Szerinte nagyobb reformok áraképpen átmenetileg nagyobb deficit alakul ki - ami elfogadható.247 Ezek az állásfoglalások már az egyes országokban tárgyaló IMF-delegációknak is irányt mutattak. Ennek hatására az IMF (más átalakuló országok esetében) engedékenyebb lett. A FÁK országoknak 1993-1994 tájékán nyújtott hitelei értékelésekor például külön szempontja volt az, hogy egyik országban se csökkenjen túl drasztikusan a belső kereslet, mert akkor az kevesebbet vesz a többi FÁK országból - így az utóbbiak pénzügyi helyzete tovább romlik. 246 Lengyelország fizetési krízise látványosabb volt ugyan, de azt a Párizsi Klubban tárgyalták, és nem az IMF szobáiban. Amellett, hogy náluk egy Varsóban kidolgozott és megfogalmazott csomagot alkalmaztak - amelynek sokkszerű jellege miatt a lengyelek 1-1,5 év után azt mondhatták, hogy „ők megpróbálták”, de ha folytatják, az ország úgy tönkremegy, hogy a hitelezők egy petákot sem kaphatnak. (Hacsak nem szállják meg katonailag az országot - ilyen követelés-behajtásra volt már példa, lásd francia katonák bemasírozását egyes lefegyverzett német területekre szén rekvirálása, gépek leszerelése céljából 1923-ban, a Ruhr-vidéken). A lengyelek relatív eladósodottága egyébként csak feleakkora volt, mint a miénk. Az övék az 1980-81-es szinten stagnált, míg Kádár és Fekete elvtársak jóvoltából 1985-1987-ben a miénk közel megduplázódott. 247 Idézetek: Csaba László: A nemzetközi pénzügyi szervezetek és a kelet-európai rendszerátalakító politika. Közgazdasági Szemle, 1995/2. 130. 234
