Nagymihály Zoltán (szerk.): A történelem útján. Ünnepi tanulmányok Bíró Zoltán 75. születésnapjára (Lakitelek, 2020)
Visszapillantás egy átmenetre. Gondolatok a rendszerváltásról - Nagymihály Zoltán: Álmok egy rendszerváltásról
A történelem útján E gondolatok felidézése nem öncélú, és nem is csupán bevezetésként áll itt. A sosem tökéletesen pontos, ám szinte mindig működő történelmi analógiákkal való „játék” talán lehetővé teszi néhány kérdés feltételét - közeledve témánkhoz, az 1990-es rendszerváltáshoz. Vajon mi felmértük és értjük-e a Szovjetunió és az európai kommunista diktatúrák bukása után keletkezett új rendszer „belső szerkezetét", valóban a teljes és megfellebbezhetetlen függetlenség és szabadság szakadt-e ránk, amelyet csakis és egyedül a magyar - és a többi kelet-közép-európai - nép vívott ki magának? A függetlenség létével összefüggő kérdés a következő is: vajon vannak-e a mai magyar életnek, a demokráciának is tabui, amelyeket nem szabad vagy nem illik elemzéseink és gondolkodásunk során megemlíteni és értelmezni? Illetve: nem alakítható-e - és egyes szereplők, nagyhatalmi játékosok szemében: alakítandó-e - a gazdasági megkötöttség erőteljes politikai függéssé? Felmértük-e a magyar társadalom szerkezetét és annak változásait: netán azt, mennyire és mekkora része volt szükségszerű a lezajlott folyamatoknak - munkahelyek megszűnése, privatizáció, az állam szerepének és felelősségvállalásának radikális lebontása, a termelés és a mezőgazdaság háttérbe szorítása -, és mekkora gombosi szóhasználattal „természetellenes", amely netán „túl könnyűvé" tette a magyar társadalmat, amely ezáltal „kiforgatható lett önmagából”?117 Mennyire lett/van helyén kezelve a nemzettudat és annak legfontosabb kérdései a rendszerváltás utáni Magyarországon - ismét összevetve esetleg a környező országok történelemszemléletével és önmagukról alkotott képükkel? És végül: lehetséges-e a kelet-közép-európai országok valamilyen fokú 117 Mindenképpen idekapcsolandónak érzem Varga Csaba 2015-ös nagyhatású tanulmányának sorait a Hitelből. Akkoriban [a rendszerváltás idején - N. Z.] a választás kényszere kapitalizmus/szocializmus/harmadik út között - ami mindaddig vagy-vagy kizárólagossággal, doktriner módon ejtetett meg, a kereszténydemokratikus hagyomány s a szociális piacgazdaság lehetőségének mellőzésével (mintha miután a szocializmus legrosszabb, nemzetellenes válfajában lehetett csak részünk, káderei túlélésével mintha a kapitalizmusból is a legrosszabbat kellene vállalnunk)...(...) az államiasított gazdálkodásból való kikecmergés útja (mert »az állam a legrosszabb tulajdonos!« felkiáltással túlzó - nemzetstratégiailag átgondolatlan, újramonopolizáló piacteremtésével nem törődő, töredék bevételét is önnön bürokráciájában elveszejtő - kiárusítás következett: leépítették a mezőgazdasági feldolgozóipart, a falusi társadalmat magára hagyták, új tulajdonosként ifjúkommunista karriervadászokat segítettek politikai erővé, miközben hamis kárpótlással az egykori kommunista tulajdonfosztásokat véglegesítették)...” In: Varga Csaba: „Méltón a sorshoz, alkalmas a küzdelemre”. Szellemünk és tudományunk állapotáról. Hitel, 2015/2, 54-55. 156
