Házi Balázs - Jónás Róbert - Nagymihály Zoltán - Rapali Vivien - Strausz Péter (szerk.): A rendszerváltás mérföldkövei (Budapest, 2020)
1988. november 13. A Szabad Demokraták Szövetségének megalakulása
1985 1986 1987 1989 I Jurta Színház, 1988. Az asztalnál balról Szilágyi Sándor, Petri György, Eörsi István, Solt Ottilia, Kőszeg Ferenc, Iványi Gábor. Forrás: Fortepan / Philipp Tibor adományozó, 60447. egyszerre határozva meg helyét az ellenzéki térfélen, illetve viszonyát az MSZMP-hez.6 A közgyűlés előkészítése során a Nyilatkozatot, a Kőszeg Ferenc által elkészített Alapszabály-tervezet szövegét, valamint a tisztségekre javasolt személyekre vonatkozó kérdőívet mintegy 1500 támogatónak küldték el.7 A folyamatosan jelenlévő belső feszültségek miatt a szervezők attól tartottak, hogy a közgyűlés kudarcba fullad,8 de félelmük végül alaptalannak bizonyult: a Szabad Kezdeményezések Hálózata 1988. november 13-án, a Jurta Színházban tartott közgyűlésén mintegy ezerszázan vettek részt. Az átalakulásról szóló szavazás során láthatóvá vált, hogy a pártszerű működést támogatók jelentős többségben vannak a közgyűlés résztvevői között. 998-an szavaztak az átalakulás mellett és mindössze 80-an ellene. Az átalakulást ellenzők közül többen - mások mellett Bába Iván, Éliás Sára, Miszlivetz Ferenc és Ruttkay Levente - javasolták, hogy az új szervezet mellett működjön tovább a régi is. Ezzel létrejött a Szabad Demokraták Szövetsége, az SZKH pedig immár Hálózat néven élt tovább.9 A közgyűlés döntése értelmében az SZDSZ legfőbb döntési szerve a közgyűlés, az operatív irányítás feladatait pedig a harmincöt tagú tanács és a kilenctagú ügyvivői testület látja el. Az ügyvivői testület tagjai Göncz Árpád, Iványi Gábor, Kőszeg Ferenc, Magyar Bálint, Mécs Imre, Solt Ottilia, Szabó Miklós, Szent-lványi István és Vass István voltak. A Szabad Demokraták Szövetsége megalakulásának híre az országos sajtóban is megjelent. A Népszabadság rövid MTI közleményt átvéve adott hírt a demokratikus ellenzék új szervezetének megalakulásáról.10 A Magyar Hírlap rövid beszámolója már kitért a szervezeti kérdésben két táborra szakadt közgyűlés eltérő álláspontjainak rövid ismertetésére, illetve a frissen megalakult SZDSZ céljaira,11 a Magyar 79