Házi Balázs - Jónás Róbert - Nagymihály Zoltán - Rapali Vivien - Strausz Péter (szerk.): A rendszerváltás mérföldkövei (Budapest, 2020)

1988. szeptember 3. A második lakiteleki találkozó

1985 1987 1989 is, hiszen először itt jelent meg nyomtatásban az MDF Alapszabálya és Alapítólevele,13 így már nemcsak szóban, a találkozón részt vevőktől terjedhetett a szervezet létezésének híre, hanem minden rádió­­hallgatóhoz és újságolvasóhoz eljuthatott. A Magyar Nemzetben megjelentetett cím hatására levelek özöne 198( érkezett Lakitelekre, a szervezet tagságának létszáma 1989 márciusára elérte a 10 ezer főt. Ekkor az ideig­lenes alapszabály értelmében össze kellett hívni az MDF I. Országos Gyűlését.4 Marschal Adrienn Jegyzetek 1 Juhász-Pintér Pál: Vidéken a helyzet változóban. A Magyar Demokrata Fórum első vidéki fóruma és miskolci eszmélése.; Madácsy Tamás: Helyi hatalom - helyi társadalom. Kiskunmajsa, 1988. március 5. In: A felkészülés éve-1988. A rendszerváltoztatást megelőző tanácskozások. Szerk. Szeredi Pál. RETÖRKI, 2018, 43-85. http://archivum.retorki.hu/pdfReadView?file=/upload/2018/10/A_felk_sz_l_s_ve_1988_tanulm_nyk_ tet_RET_RKI_elektronikus_k_nyvek_1 ,pdf#page=1&zoom=page-fit(Utolsó letöltés: 2020.10.26.) 2 Szeredi Pál: Rendszerkritika a mérlegen. A Magyar Demokrata Fórum 1988. január 30-ai és május 15-ei tanácskozásáról. In: A felkészülés éve-1988. A rendszerváltoztatást megelőző tanácskozások. Szerk. Szeredi Pál. RETÖRKI, 2018, 7-42. (Utolsó letöltés: 2020.10.26.) 3 Lakitelek 1988. A Magyar Demokrata Fórum 1988. szeptember 3-i tanácskozásának jegyzőkönyve és sajtóvisszhangja. Szerk. Szeredi Pál. Lakitelek, Antológia, 2018, 16. 4 Nagymihály Zoltán: A második lakiteleki találkozó leghangsúlyosabb üzenetei. Pillanatképek egy mozgalom alakulásáról. In: A cselekvés fél éve. 1988 ősze-1989 tavasza. Szerk. Szeredi Pál. Lakitelek, Antológia, 2019,15-47.; Lakitelek 1988. A Magyar Demokrata Fórum 1988. szeptember 3-i tanácskozásának jegyzőkönyve és sajtóvisszhangja. Szerk. Szeredi Pál. Lakitelek, Antológia, 2018. 5 Nagymihály Zoltán: A második lakiteleki találkozó leghangsúlyosabb üzenetei. Pillanatképek egy mozgalom alakulásáról. In: A cselekvés fél éve. 1988 ősze-1989 tavasza. Szerk. Szeredi Pál. Lakitelek, Antológia, 2019.15-47.; Lakitelek 1988. A Magyar Demokrata Fórum 1988. szeptember 3-i tanácskozásának jegyzőkönyve és sajtóvisszhangja. Szerk. Szeredi Pál. Lakitelek, Antológia, 2018. 6 Lakitelek 1988. A Magyar Demokrata Fórum 1988. szeptember 3-i tanácskozásának jegyzőkönyve és sajtóvisszhangja. Szerk. Szeredi Pál. Lakitelek, Antológia, 2018, 106. 7 Lakitelek 1988. A Magyar Demokrata Fórum 1988. szeptember 3-i tanácskozásának jegyzőkönyve és sajtóvisszhangja. Szerk. Szeredi Pál. Lakitelek, Antológia, 2018, 85. 8 Kimondta megalakulását a Magyar Demokrata Fórum, Magyar Nemzet, 1988. szeptember 5. 3.; Szervezetté alakult a Magyar Demokrata Fórum. Népszabadság, 1988. szeptember 5. 3. 9 HU RETÖRKI, Lakiteleki Rendszerváltó Archívum, MDF korai időszakénak iratai, 1.3.1 .,3. doboz, 3. ő. e. 10 Az MDF Alapítólevele és Alapszabálya. Hitel, 1988/1, 50-52. 11 Lakitelek 1988. A Magyar Demokrata Fórum 1988. szeptember 3-i tanácskozásának jegyzőkönyve és sajtóvisszhangja. Szerk. Szeredi Pál. Lakitelek, Antológia, 2018, 113. 12 A közmegegyezés hajszálerei. Magyar Nemzet, 1987. november 14. 7. 13 Az MDF Alapítólevele és Alapszabálya. Hitel, 1988/1, 50-52. 14 Marschal Adrienn: Az MDF, mint mozgalom. In: MDF-tanulmányok. Szerk. Szekér Nóra - Szeredi Pál. Lakitelek, Antológia, 2018, 249-274. 77

Next

/
Thumbnails
Contents