Házi Balázs - Jónás Róbert - Nagymihály Zoltán - Rapali Vivien - Strausz Péter (szerk.): A rendszerváltás mérföldkövei (Budapest, 2020)
1985. június 14-16. A monori tanácskozás
A rendszerváltás mérföldkövei határon túli magyarsággal kapcsolatos politikáját, amely a magyar kisebbségek kiszolgáltatott helyzetére hivatkozva nem képviseli azok érdekeit. Úgy vélte, a helyzeten a probléma nemzetközi fórumok elé tárásával lehetne javítani.11 Bauer Tamás előadásának első részében, Nyolc észrevétel a kongreszszusi irányelvekhez című referátumában kritizálta a pártvezetés valóságot figyelmen kívül hagyó szemléletmódját, amely mind a kérdések általános megközelítésében, mind a konkrét problémák kapcsán tetten érhető. Előadásának második felében az 1968-as reformpolitika továbbvitelének lehetőségeivel foglalkozott a vállalati szervezet és piaci verseny, a külgazdasági politika, a hiánygazdaság valamint a gazdasági és politikai reform vonatkozásaival.12 Kis János Korlátáinkról és lehetőségeinkről című referátuma élesen kritikus hangon szólt a politikai vezetés eredménytelenségéről, amely a társadalom számára az elszegényedésben, a gyorsuló inflációban, a fogyasztás csökkenésében jelenik meg leginkább. A különböző értelmiségi körök ugyan élénken foglalkoznak az egyes szakpolitikai kérdésekkel, azok mégsem állnak össze átfogó programmá. Ennek oka az ezen értelmiségi csoportok közötti széttagoltság, amely visszavezethető egyrészt az egymás iránti bizalmatlanságra, másrészt a hatalom ellenzéket megosztó mechanizmusaira, harmadrészt pedig 1956 mélyen bevésődött tapasztalataira, amelyek gátolják az átfogó, alternatív megoldásokról való gondolkodást. Rámutatott arra, hogy számos területen az egyének és a szervezetek nem rendelkeznek olyan világosan lefektetett jogokkal, amelyeket szükség esetén számonkérhetnének a hatalomtól, így az igazi irányítás a pártszervekre és pártfunkcionáriusokra, vagyis a közhatalommal összefonódott pártra marad. Az így kialakított, jogilag számonkérhetetlen rendszer 38 minden juttatást visszavehető kedvezménnyé tesz.13 1979 1980 1981 A találkozó hangsúlyozottan az eszmecsere és egymás jobb megismerése jegyében zajlott, ami közelebb hozta a különböző ellenzéki csoportokat, és a résztvevők úgy ítélték meg, hogy a találkozót folytatni kell. Az ellenzéki csoportok egymáshoz történő közeledésének jeleit és a folytatás szándékát a pártvezetés számára készült jelentés is megemlíti. Az MSZMP Központi Bizottsága Tudományos, Közoktatási és Kulturális Osztályának 1985. júniusi monori konferenciáról készített tájékoztatója kiemelte, hogy a találkozón a résztvevők igyekeztek megteremteni az átfogó igényű közös gondolkodás feltételeit, valamint hogy érzékelhető volt a népiek és a demokratikus ellenzék közeledési szándéka. A tájékoztató megjegyzi azt is, hogy a jelenlévők közül senki nem utasította vissza a párt politikáját érintő kritikákat.14 Okulva ebből, az ellenséges-ellenzéki tevékenységgel kapcsolatban 1986. július elsején hozott PB határozat már a párttagok elleni fegyelmi eljárást vagy akár kizárást helyez kilátásba az ellenzékiekkel előzetes jóváhagyás nélkül történő kapcsolattartás miatt.15 Bár utólag többekkel „elbeszélgettek" a monori találkozón való részvételük miatt, Csurka Istvánon kívül senkit nem ért nagyobb retorzió. A találkozón elmondott beszédének amerikai kiadása miatt - vagy csupán annak ürügyén - Csurka Istvánt 1986-ban szilenciumra ítélték. A találkozó híre Moszkvába is eljutott. A Mihail Szergejevics Gorbacsov és Kádár János közötti, 1985. szeptember 25-i moszkvai találkozón a szovjet pártfőtitkár szóba hozta a találkozót. Kádár értelmiségiek, társadalomtudósok és írók ellenzéki összejöveteleként írta le a monori találkozót, akiknek véleményére a munkások körében nincs fogadókészség.16 Monor jelentőségét elsősorban az ellenzéki együttműködés ténye adja. A résztvevők nem adtak ki 1982 1983 1984
