Házi Balázs - Jónás Róbert - Nagymihály Zoltán - Rapali Vivien - Strausz Péter (szerk.): A rendszerváltás mérföldkövei (Budapest, 2020)
1990. április 12. Megkezdődnek a koalíciós tárgyalások
1985 1986 1987 1988 1989 1990. április 13. Megkezdődnek a koalíciós tárgyalások 1990. március 25-én lezajlott a szabad választások első, majd április 8-án második fordulója. Ennek eredményeként az MDF 164, az SZDSZ 92, az FKgP képviselői 44, az MSZP 33, a KDNP és a Fidesz 21-21, az Agrárszövetség pedig 1 mandátumot szerzett. 4 jelölt több párt támogatásával, 6 pedig függetlenként jutott be a parlamentbe. Egyértelművé vált, hogy mivel az MDF a képviselői helyeknek csak 42%-át szerezte meg, egyedül nem alakíthat kormányt.1 Antall József, a párt elnöke több lehetséges koalíciós partnerben gondolkozott. Kezdetben a Magyar Néppárt is a lehetőségek közé tartozott, azonban miután ők nem jutottak be a parlamentbe, ez az esély megszűnt. A választásokat megelőző hónapokban nagyon sokáig kérdés volt az is, hogy az MSZMP-t, majd az MSZP-t ki lehet-e hagyni a majdani kormányból, vagy itthon is a lengyel mintát kell követni. Antall József 1989 őszén még az MSZP-vel kötendő koalíciót is lehetségesnek tartotta, hiszen akkor még nem volt egyértelmű az újonnan alakult ellenzéki pártok sikere, s nem zárhatta el ezt az utat ez irányban sem maga előtt.2 A választásokat megelőzően - a közvélemény-kutatások számukra kedvező adatait ismerve - azonban már határozottan elutasította ezt a forgatókönyvet. Antall József és Kulin Ferenc is már februártól úgy nyilatkozott, hogy „az MDF nem fog koalícióra lépni az MSZMP egyetlen utódpártjával sem".3 A következő komoly kérdés az ellenzék két legnagyobb pártjának szövetségkötése volt. Az MDF-SZDSZ koalíció lehetőségéről 1989-ben úgy írt a Beszélő, hogy az csak időlegesen, válságos helyzetekben lehet indokolt.4 Hasonló álláspontot képviselt Antall József is: ezzel a lehetőséggel csak válsághelyzetben szeretne élni, mivel a két párt ideológiai háttere és a bennük helyet foglalók habitusa is eltér, ezek a tényezők pedig megnehezítenék az együttműködést.5 A Fidesz nevében kezdetben Fodor Gábor is hasonlóan nyilatkozott, s rámutatott a nehézségekre. „Ez a koalíció veszélyes, mert döntő politizálási, stílusbeli, értékbeli különbség van az MDF és az SZDSZ között. így ez a koalíció mindig borotvaélen táncolna."6 1990 februárjában viszont - eddigi véleményével ellentétesen - a Fidesz már határozottan támogatta a két párt együttműködését, melynek indoklásaként a gazdasági kibontakozás biztosítását fogalmazták meg.7 1990 márciusában, a választások első fordulója után sem változott a két nagy párt álláspontja, az MDF és az SZDSZ is határozottan elzárkózott a nagykoalíció lehetőségétől. Pető Iván így nyilatkozott: „azonos a két nagy párt álláspontja, hogy egyik sem keresi feltétlenül a másikat koalíciós partnerként."5 Ezzel bizonyossá vált, hogy nem alakul az MDF-ből és az SZDSZ-ből álló nagykoalíció, sem pedig olyan, amelynek az SZDSZ mellett a Fidesz is tagja lehetett volna. Az MSZP, majd az SZDSZ elvetése után a parlamentbe bejutott 6 párt közül lehetséges koalíciós partnerként a KDNP, az FKgP és a Fidesz maradt az MDF számára. Ezt erősítette az is, hogy a választások első fordulója után az MDF ezen három párt jelöltjeivel kötött bizonyos 227
