Házi Balázs - Jónás Róbert - Nagymihály Zoltán - Rapali Vivien - Strausz Péter (szerk.): A rendszerváltás mérföldkövei (Budapest, 2020)
1979. május 18-19. Fiatal Írók Találkozój
195 Illyés Gyula (1902-1983) Illés Gyula néven Felsőrácegrespusztán született 1902. november 2-án. 1918-ban bekapcsolódott a baloldali diák- és ifjúmunkás-mozgalomba. A Tanácsköztársaság bukása után Ausztrián és Németországon át Párizsba menekült. A Sorbonne-on irodalmat, lélektant és szociológiát hallgatott, kapcsolatba került a magyar szocialista emigrációval. 1920-tól jelentek megalkotásai, 1925-től már Illyés Gyula néven. 1926-ban hazatért Magyarországra. 1928-tól a Nyugat rendszeresen közölte verseit, cikkeit. Közreműködött a népi írók csoportjának alakulásában. Szülőföldjét bejárva írta meg a falukutató irodalom klasszikus művét Puszták népe címmel. 1934-ben részt vett Moszkvában a szovjet írók első kongresszusán. Részt vett a Márciusi Front szervezésében. 1937-től a Nyugat társszerkesztője, Babits Mihály halála után pedig ő szerkesztette a Nyugat folytatásának tekintett, háborúellenes beállítottságú Magyar Csillagot (1941-1944). Magyarország német megszállása után bujkálnia kellett. 1945 tavaszától a Nemzeti Paraszt Párt egyik vezető személyisége, 1945-1948 között parlamenti képviselő. 1946-tól 1949-ig az újraindított Válasz című folyóirat társszerkesztője. A Magyar Népi Művelődési Intézet elnöke 1948-ig. 1945 tavaszán részt vett a Magyar írók Szövetségének létrehozásában, amelynek 1957-ig elnökségi tagja is volt. 1945-től a MagyarTudományos Akadémia levelező tagja, politikai alapon azonban 1949-ben megfosztották tagságától. 1956-ig nem jelent meg új verseskötete, érdeklődése a drámaírás felé fordult. Egy mondat a zsarnokságról című verse az 1956. november 2-án az Irodalmi Újságban jelent meg. A hatvanas években több utazást tett a nyugati világban, 1966-ban részt vett a New York-i PEN-kongresszuson. 1979-ben a magyar nép sorskérdéseiről Szellem és erőszak címmel összeállított tanulmánykötetét közvetlenül a megjelenés előtt betiltották. Ebben az évben meghívott ünnepi vendége volt Lakiteleken a Lezsák Sándor által szervezett Fiatal írók Találkozójának. Budapesten hunyt el 1983. április 15-én. Ernő).12 Némileg különálló hozzászólásnak tekinthető Szilágyi Ákosé, aki a „nemzetközpontú értéktudat" és az „értékközpontú nemzettudat" fogalmát állította egymással szembe (utóbbi mellett állást foglalva), a konzervativizmust és a nacionalizmust is a korban létező, releváns veszélyként bemutatva.13 Szilágyi álláspontjához - amelyet az évfolyamán a tatabányai Új Forrásban megjelentetett vitacikkében részletesebben fejtett ki14 - kevés felszólaló csatlakozott. (Hasonló elemekkel talán csak Csordás Gábor felszólalásában találkozhatunk.)15 A hozzászólók többsége sokkal inkább a nemzettudat egészséges fejlődésének ellehetetlenítését, a nemzetről szóló diskurzus bármely formájának nacionalizmusként való megbélyegzését bírálta. A többség alighanem egyetértett Ratkó József rövid és határozott hozzászólásával: „1948-50 óta körülbelül 1965-67-ig itt a nemzeti tudat, a történelmi tudat tudatos, rideg és kegyetlen szétverése folyt. [...] A magyar állampolgár mindenféle közösséghez tartozott: tartozott óvodai kiscsoporthoz és pártcsoporthoz, szakszervezethez, de nem tartozott, a felszínen legalábbis nem tartozhatott a nemzetéhez, mint közösséghez."16 Lezsák Sándor házigazdaként szót kérve arra hívta fel a figyelmet, hogy ahogy egy fa esetében nemcsak gyökereket, hanem a törzset és a gyümölcsöt tartó ágat is vizsgálni kell, úgy a történelemben sem csak a rég-, de a közelmúlt eseményeiben is lehetővé kell tenni a tisztánlátást.’7 Fontos még megemlékeznünk Agárdi Péter részvételéről, aki nemcsak mint a nemzedékhez tartozó kritikus, irodalomtörténész, de a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága kulturális osztályának munkatársaként is részt vett és felszólalt az eseményen. Későbbi visszaemlékezése szerint ő maga is érezte ezt a kettősséget, ám úgy vélekedett: „nem éreztem magam »a nemzedéken kívül« s még kevésbé »a másik oldalon«".18 A döntő többségében egy nemzedékhez tartozó résztvevők számára a legemlékezetesebb minden bizonnyal 17
