Házi Balázs - Jónás Róbert - Nagymihály Zoltán - Rapali Vivien - Strausz Péter (szerk.): A rendszerváltás mérföldkövei (Budapest, 2020)
1989. március 15-i. 1989. március 15-i események
A rendszerváltás mérföldkövei 1979-I-1980 ■f • 1981 1982 1989. március 15. 1989. március 15-i események ..............................I-1983 1984 A magyar közbeszédben „az első szabad március 15-eként" emlegetett nap, amely során - az előző évek gyakorlatától eltérően - a hatalomtól elkülönülő, magukat egyre határozottabban definiáló ellenzéki csoportok is szabadon és rendőri atrocitásoktól mentesen ünnepelhették a forradalom és szabadságharc évfordulóját. A március 15-ék a Kádár-rendszer egyik „Achilles-sarkát" jelentették: a „Márciusban újra kezdjük" hatalom számára fenyegetést jelentő jelszavától az 1972-73-as évek kis létszámú, spontán, a fiatalság által dominált és a rendőrség által brutálisan megtorolt megemlékezésein át1 az 1986-os „lánchídi csatáig"2 vagy az 1988-as eseményekig, amikor az ünnep hajnalán gyűjtött be a rendőrség jól ismert ellenzéki szereplőket.3 1989. március 15-e több szempontból különlegesnek ígérkezett: a Párt és csatolt részei érezhetően megváltoztatták az ünnephez való viszonyulásukat. Elhallgatás helyett „élre állás", az ellenzéki megnyilvánulások tiltása helyett az erőltetett „nemzeti összefogás" és „nemzeti megbékélés" gondolatának középpontba helyezése lett a jellemző. A változást jelezte, hogy az Országgyűlés egy 1988. decemberi döntésével piros betűs nemzeti ünneppé tette március 15-ét, valamint, hogy 1989 januárjában a gyülekezési törvény elfogadása az addigi önkéntes gyakorlat helyett tisztázta a tüntetések engedélyezésének feltételeit.4 Mindezekkel szinte egy időben, 1989 január elején Nagy Imre, a 116 KISZ KB első titkára levélben fordult az „alternatív szervezetek" képviselőihez, amelyben közös ünnepségre invitálta őket a Múzeumkertbe.5 Februárban a Hazafias Népfront - reagálva az ellenzék részéről megjelenő, kisajátításra vonatkozó vádakra - szintén a közös ünneplés fontosságára hívta fel a figyelmet.6 Az MSZMP KB március 1-jén kiadott, a párt tagjainak és alapszervezeteinek szóló felhívásában a „nemzeti összetartozás napjának" nevezte március 15-ét, egyben elismerve, hogy az előző években „az ünnep gyakorlatában" is követtek el hibákat.7 Természetes volt ugyanakkor, hogy az ellenzéki mozgalmak és pártkezdemények - részben az érezhető hatalmi hangváltást kihasználva - saját erejüket kívánták megmutatni az immár hivatalos nemzeti ünnepen. Már az év elején ellenzéki tárgyalások kezdődtek, amelyen - ahogy a kezdeményező Fiatal Demokraták Szövetsége (FIDESZ) nevében Rockenbauer Zoltán összefoglalta - a résztvevő szervezetek megállapodtak, hogy „Budapesten független ünnepséget tartanak és a hatalom által rendezett ceremónián nem vesznek részt". Az ellenzéki tárgyalások kereteiként létrehívott Március 15-e Bizottság tárgyalásain a kezdeményező FIDESZ mellett a Bajcsy-Zsilinszky Endre Baráti Társaság, a Független Kisgazda Földmunkás és Polgári Párt, a Magyar Demokrata Fórum, valamint a Szabad Demokraták Szövetsége volt jelen.8 A szervezetek végül abban állapodtak meg, hogy - ahogy a felhívó levél fogalmazott - „folytatni kívánják az utóbbi években kialakult spontán független felvonulás hagyományát, a szokás
