Szeredi Pál: A nemzetépítő demokratikus ellenállás dokumentumai 1956-1967 (Pilisszentkereszt, 2016)

Németh László: Ha én miniszter lennék

a nyilatkozó tsz-elnök paraszti múltat s funkcionárius iparkodást jellemzőn keverő nyelve sem hozta be hozzám - Mozart zenéjével - a közeli s távoli emberiséget.

Sajnos, mint annyi más vívmányt, a rádiót sem tudjuk lehetőségeihez mérten kihasználni. Ha ma volnék harminc-egynéhány éves, s egy kis összeesküvés most segíthetne hozzá, mint 1934-ben, hogy a Rádió irodalmi részét irányítsam, nem tudom, vállalkoznék-e rá, hogy állásom mellett, egy magam írta folyóirat készítése közben, a Sándor utcai házba is betegyem a lábam a meggondolatlanul kinyitott ajtón; annyira belenyugodtunk, hogy a rádió rádió; készül a hallgatók igénye, a kormányzat utasítása, a belőle élő s hozzá tapadó emberek nagyjából azonos ügyességei s érdekei szerint.

Pedig az a néhány hónap, amely alatt életemben egyszer én is „osztályvezető” voltam, arról győzött meg, hogy a rádióműsort gyerekjáték összeállítani. Csak azt kell tudni, ki a jó író, értékes tudós, írni is tudó muzsikus, művész, gazda az országban; átnézni a folyóiratokat, hol jelent meg valami érdekes, s küldeni buzgón a megbízó- levelet, összetoborozni a Belvárosi Kávéházba a külső munkatársakat, s mindenki ír, mindenki vállalkozik, még Babits Mihály is vállalt huszonöt portrét, pedig vele rossz viszonyban voltunk, Korányi Sándor volt az egyetlen, aki elvi okokból kivonta magát: nem barátja az orvosi népszerűsítésnek. A keserves: a szétrebbent belső munkatársak károgása, a sajtóban fölvert macskazene, a sértett érdekek tombolásának az elviselése volt. Ma még könnyebb a szerkesztő dolga: abból, ami másutt megjelent, bármikor bármit felhasználhat; engem legalább nem is értesítenek róla, most is másoktól hallom, hogy valamit felolvastak a Lányaim-ból. Rádiónkra azonban, ahogy nézem, ma is ráférne egy fiatal lektor, aki négy-öt hónapig csak járna, szemlélődne a viharos múltú épületben, aztán megírná a Magyar Rádió feladatait, majd egy fél évi aktív szerkesztés után továbbvonulna, legalább olyan utódokat hagyva, mint én 1935-ben.

Mint miniszter, kérdés, hogy megtalálnám-e ezt a fiatalembert, s nem a magasból kéne ezt a darázsfészket is bolygatnom. A legnagyobb fejtörést nem az irodalmi rész okozná: a zene. Azt, hogy egy ország milyen zenével öblíti a lelket, mint Platón, én is államügynek tartom. A zene az érzékszerveken át szinte az agy alá, a működését kísérő érzelmi regulációhoz hatol, ott érzelmeket, lelki hozzáállást formál, s mintegy

247