Szeredi Pál: A nemzetépítő demokratikus ellenállás dokumentumai 1956-1967 (Pilisszentkereszt, 2016)
Németh László: Ha én miniszter lennék
Szerencsére a legrosszabbon, úgy látszik, túl vagyunk. Nemcsak mert a régi értelemben vett propaganda összeroppanása előtt állunk, hanem mert ha volt is, nincs már szükség rája. Az természetes, hogy a meggyőződés mindig csoportosít, válogat, hangsúlyoz (még az olyan mérsékelt meggyőződés is: hogy ezen az úton is szép tájra lehet érni, vagy a még mérsékeltebb, hogy ha más nincs, ennek kell nekivágni). Az előbb említett építkezést szemlélve én például többször is kiválasztottam egy-egy, körülbelül húsz emberből álló csoportot, s megszámoltam, hányán végeznek olyan mozdulatot (körülbelül öten), amelyet munkának lehet minősíteni. Külföldiek is sokszor nevetve, sokszor őszinte irigységgel veszik tudomásul, hogy itt ácsorogni lehet a gyárudvaron, s nem formed ránk senki az ablakból. Nem csoda, hogy nem vagyunk versenyképesek, mondja az ellenséges kommentátor. Én, bár magam is szívesen közvetítenék egy „gentlemen's agreement”-et nemzet és vezetés közt, hogy ugyanazt a munkát végezzük el nyolc helyett hat óra alatt, azt, hogy embereinket nem hajtják, kevesebb lesz a hipertóniás, gyomorfekélyes, szívtrombózisos rokkant, nem tartom olyan szerencsétlenségnek. A kocka végül is ott lóg a levegőben, s az utasok csodálkoznak, milyen villámgyorsan készült. Vagyis az ember értékrendjében ott hord úgyis egy bizonyos propagandát, ezen tül azonban a tények előadásán, a sokoldalú információn kívül semmiféle „propagandára” nemcsak hogy szükség nincs, de az egyenest visszaüt, a tényeket is gyanússá teszi. Míg az a tudat, hogy neki csak az életet kell ismertetnie, érdekes, biztató, aggasztó jelenségeit, mint a vadásznak, föléhajtania, az újságírónak nemcsak a becsületét növeli meg, de az önérzetén, tehetségén is vitorlát bont. A gyanú falainak a lebontásán túl, mint pedagógus, még a következőkre vigyáznék az újságírás irányításában. Az agy lusta szerv, még tevékenykedni is tud úgy, hogy voltaképp lustálkodik. Az újságolvasás első helyen áll ezek közt a henyélő foglalatosságaik közt. Az emberek mindent elolvasnak, meghallgatnak, még a vízállásjelentést is, mert addig sem kell mást csinálniuk. Újságjainkban csökkenteném ezt a kérődzést, s növelném a tápanyagot. Sajnos, az öncélú olvasásnak az újságban kihagyhatatlan hasábjai vannak: a politikai, főleg külpolitikai anyag. Amióta gyilkosságokból nem szabad szenzációt fújni, ők adják a szenzációt. 244
