Szeredi Pál: A nemzetépítő demokratikus ellenállás dokumentumai 1956-1967 (Pilisszentkereszt, 2016)

Feljegyzés az október 23-án kirobbant magyar forradalomról és következményeiről

tását. Ez a lépés tulajdonképpen a forradalom elismerése volt, a forradalomnak ilyen arányú elismerése pedig hatályon kívül helyezte Rákosi 1949-es alkotmányát. A Rákosi-féle alkotmány feladását jelentette az is, hogy mind a párt, mind a kormány vezetői az új nemzeti egység megteremtése céljából segítségül hívták az 1945-ös koalíciós pártokat, a Független Kisgazdapártot, a Szociáldemokrata Pártot és a Nemzeti Parasztpártot.15 Döntően fontos megemlítenünk azt is, hogy nagy szociális vívmányaink, a föld­osztás, az energia-telepek, a bányák, a gyárak és a bankok államosítása nem az egy- pártrendszer idején, hanem még a négy koalíciós párt együttműködésének időszaká­ban jött létre. A négy párt annak idején helyeselte az alapvető termelőeszközök köz­tulajdonba való vételét. Az ellentétek a szovjet rendszer gépies és szolgai másolásá­nak kérdésében, valamint az egypártrendszerre történő áttérés ügyében merültek fel. A Pravda legutóbb a következőket állapította meg: „A volt magyar párt- és államve­zetés mechanikusan másolta a szovjet iparosítási tapasztalatokat, bár az MDP veze­tőinek nemegyszer elvtársilag tanácsoltuk, hogy ne tegyék ezt.” Politikailag ugyanezt tették. Mindezt azért tartjuk fontosnak megemlíteni, mert ezáltal bizonyítani kíván­juk azt, hogy midőn Kádár János és Nagy Imre az egykori koalíciós pártokat feltá­masztották, távolról sem vitték politikai fejlődésünket ellenforradalmi útra. Ellenke­zőleg: elhatározásuk a szocializmus sajátos magyar útjának felismeréséből keletke­zett. Kádár János és Nagy Imre így akart a szocializmusnak széles népi alapot terem­teni.16 November 3-án Nagy Imre koalíciós nemzeti kormányt alakított. A kormány proklamációja megalakulásának estéjén leszögezte, hogy szocialista vívmányainkat megőrizzük, az ellenforradalmi jelenségekkel határozottan szembeszállunk, és azokat 15 Október 30-án 14 óra 28 perckor, a Szabad Kossuth Rádióban adásában hangzott el Nagy Imre bejelentése, mely szerint „az egypártrendszer megszüntetésével a kor­mányzást az 1945-ben újjászületett koalíciós pártok demokratikus együttműködésé­nek alapjaira helyezzük”. 16 Az összefoglaló készítőinek az volt a meggyőződése, hogy Kádárnak és Nagynak együtt kellene kormányoznia. Nagy Imrét azonban eddigre már Romániába deportál­ták Kádár döntése alapján, s szó sem lehetett megegyezésről kettejük között. 22

Next

/
Thumbnails
Contents