Szeredi Pál: A nemzetépítő demokratikus ellenállás dokumentumai 1956-1967 (Pilisszentkereszt, 2016)
Németh László: Ha én miniszter lennék
kutatásban lelték meg lelkiismeretük és kutatói buzgalmuk közt az egyensúlyt, s ezeket most már egy új, erre képzett muzeológus-gárda szaporítja s válthatja föl. Ahol, mint Vásárhelyen láttam, a múzeum egyben az ismeretterjesztés fészke is, ott több mód van rá, hogy az előadások helyi színt vegyenek fel, s az általános ismeretek is helyi perspektívában érjenek el az emberekhez. Ahol voltak ásatások, másképp lehet az őstörténetről beszélni, ahol van énekkar, lemezgyűjtemény, más a zenei ismeretterjesztés, ahol a kórházi proszektúra olyan kiadványokban örökíti meg az eseteket, mint választott szülőföldemen, ott az orvosi, egészségügyi ismeretterjesztés is jobban kapcsolódhat a helyi viszonyokhoz. Tulajdonképp még az sem baj, ha az Einstein-elmélet valami helyi fénytöréssel illeszkedik be az ottaniak tudatába. A lényeges, hogy a csoportok éppúgy, mint az egyes ember is, ne valami messze levő dolognak lássák a tudást, hanem olyasminek, ami a lábuk alatt lévő földben is ott van, s amelyet magukra vonatkoztatva, a maguk javára kell megérteniük. Vásárhelyt utolsó lentiétemkor igen szerencsés volt a helyzet, az volt a múzeumigazgató, aki az ismeretterjesztés vezetője; olyan ember, akiben a családja, iskoláztatása, fiatalkora élményeiben kapott vásárhelyi múlt találkozott az újfajta tájékozottsággal, képesítéssel. Sajnos, hiába próbáltam meggyőzni, hogy ne hagyja ott Pestért, irodalomért ezt a szép posztot, amelyet a magam mögött hagyott évek szinte irigyeltek. A muzeológiának s az ismeretterjesztésnek ez az összekapcsolása nemcsak a városok művelődési gócaiban lenne kívánatos, ott is, ahol a megőrzendő még nem évezredekre néz vissza, csak évekre, legföllebb évtizedekre. Hogy nemcsak egy-egy város, falu s környéke lehet „tájhaza”, de a munkahely, üzem is, a maga elvontabb erőterével, gazdasági s emberi környékével, egyike a legrégibb meggyőződéseimnek. A Medve utcai polgári-ban nemcsak azt írtam le, hogy milyen orvosi s pedagógiai kísérletet, szociológiai mélyfúrást lehet ott végezni; leírtam az iskola történetét is, magát az épületet, a környéket, az otthonokat, melyekből a gyerekek ide jártak, azt a perspektívát, amelyet egy ilyen iskola a fővárosra, azon túl az egész országra nyit. Mint vásárhelyi tanár is így néztem a két gimnáziumot; tudtam, ki az ős-vásárhelyi, ki származott máshonnét ide, ki jár be Újvárosból, a régi serfőző háznak is ott kéne élnie nagy pincéjével a lánygimnáziumról kezdett regényemben. 217
