Szeredi Pál: A nemzetépítő demokratikus ellenállás dokumentumai 1956-1967 (Pilisszentkereszt, 2016)

Tanköteles korba lépett a kormány

Németh László írása csak 24 évvel később, 1986-ban jelent meg nyomtatásban. Nemcsak azért, mert éles kritikát fogalmazott meg a kultúrpolitikai gyakorlat, s egyben az egész politikai kurzus működésével szemben, hanem azért is, mert a rendszer helyett a vezető garnitúra egyes személyeit bírálta. A rendszert - mint kísérleti lehetőséget - elfogadta, esélyt adott számára, kompromisszumként próbált hozzájárulni humanizálásához. A személyi gyengeségeket viszont nem kímélte: „A szocializmusnak kétségtelenül legnagyobb gyengéje, mondhatnám Achilles-sarka, hogy az irányítók azzal, hogy szocialistának vallják magukat, de nem azok vagy egyszerűen nem alkalmasak a betöltött szerepre: óriási hatalmat kapnak mások tönkretételére.” Németh esszéje tükröt tartott a kontroll nélküli hatalom, a perspektivikussá- got, a nemzeti sajátosságokat figyelmen kívül hagyó döntési mechanizmus elé.

Németh a sokszínűség, a szellemi pluralizmus híve volt. Nyomasztó példákkal, mutatja be, milyen, ha a politika napi szolgálatot vár el az íróktól, művészektől, alkotóktól, ugyanakkor távlatos javaslatokkal segíti, hogy a politikai hatalom és az író, az értelmiség viszonya tisztázódhasson, hogy az alkotó szellem hozzájárulhasson az oktatás, a kultúra, a művészet és általában az ország helyzetének jobbításához.

Figyelmeztetett, „az irodalom messze hordó fegyver, s ha járőrcsatározásra akarják befogni, egyetlen védekezés: még messzebbre, még nagyobb célra irányítani”. Ez pedig nem más, mint az osztályok nélküli, a nemzeti karaktert kidomborító, szociálisan érzékeny, a pluralitás elveit mind a gazdaságban, mind a kultúrában tiszteletben tartó, demokratikus állam. A saját út, az egyetlen kompromisszumos megoldás!

187