Szeredi Pál: A Parasztpárt két évtizede. A Nemzeti Parasztpárt két évtizede 1939-1960 (Pilisszentkereszt, 2014)
Összecsapás a pólusok között 1946 nyarán
veztek négy, úgynevezett utazó titkárt. A döntés rendkívül szoros volt, tíz szavazatot kapott a parasztképviselők javaslata, kilencen szavaztak ellene, de végül is Veres Péter a pártalkotmányra tekintettel kihirdette a végeredményt, s személyes garanciát vállalt annak végrehajtására. A Politikai Bizottság ülése "ett egy lépést a kiegyensúlyozott működés felé. Fontos azonban felismerni, hogy - ellentétben minden későbbi feldolgozás értelmezésével - pusztán a központi apparátus működésének tisztázását és a Kommunista párttal való viszony egyenrangú félként való kialakítását érte el. Egyetlen szó nem hangzott el a Pirasztpárt és a Kisgazdapárt közeledéséről és a két párt egyesüléséről, a Parasztszövetséggel kapcsolatos bármilyen elképzelésről. Nem is hangozhatott el, hiszen Kovács egy erős, ütőképes, a parlamentben és azon kívül is határozott elképzelésekkel és következetes cselekvéssel fellépő pártot szeretett volna elérni. Semmi újdonság nem volt törekvéseiben, évtized óta ezért dolgozott. A lehetőség most adódott meg rá. Lehetne ezt a parasztpárti döntést úgy értelmezni, hogy Kovács Imre nyert, pedig nem így van. Nem Kovács Imre nyert, hanem a Parasztpárt, a népi demokrácia kapott egy új lehetőséget arra, hogy valóban demokratikus viszonyokat alakíthasson ki. Erdei a következő ülésen ismét szóba hozta Siposék ügyét, ezzel megbénítva a Politikai Bizottság munkáját.321 Hosszú időn keresztül megint értelmetlen vita folyt arról, hogy megtarthatják-e Politikai Bizottsági tagságukat vagy sem. Kovács Imre álláspontja szilárd volt, nem hajlandó együtt dolgozni a bizottságban Siposékkal. Közben lezajlott a Fegyelmi Bizottság tárgyalása, ahol konkrét bizonyíték nem merült fel ellenük - Kovács kijelentette, hogy nem is akartak konkrét bizonyítékot felsorakoztatni -, ám amint az kiderült mindhárman rendkívül fölényessé és agresszívvá váltak, gyakorlatilag ki akarták oktatni a fegyelmi bizottság parasztképviselő tagjait. A Politikai Bizottság végül felfüggesztette Siposék tagságát, s eltanácsolta őket a központban történő munkavégzéstől, de Veres bejelentette, hogy a végső döntést a már tervezett novemberi nagyválasztmányi ülés fogja meghozni. 321 NPP pg; 1946. szeptember 17-i ülés jegyzőkönyve. (PIL, 284. f. 13. ö.e. I. kötet.) 278