Szeredi Pál: A Parasztpárt két évtizede. A Nemzeti Parasztpárt két évtizede 1939-1960 (Pilisszentkereszt, 2014)
Összecsapás a pólusok között 1946 nyarán
ni, már őt is ki akarjátok túrnif'512 Erdei egyrészt sérelmezte, hogy a Politikai Bizottságon belüli ügyeket nyilvánosság elé vitte Matits, másrészt stílusát megengedhetetlennek tartotta. Pártfegyelmi eljárást követelt ellene. Farkas ingerülten reagált Erdei javaslatára, leleplezve a szándékot, egyértelművé tette, a „... Matits ellen indult hajsza [célja], hogy a Kovács Imre körül csoportosult elemeket kilőjék. ” Erdei és Sipos felháborodottan utasította vissza a feltételezést, felemlegették a saját embereiket ért régebbi sére.meket, s ragaszkodtak a fegyelmihez, amelyet végül Veres Péter támogatásával el is értek. Kovács passzivitását ebben a vitában az a végletekig elfajult veszekedés okozta, amely ugyanennek a bizottsági ülésnek az első felében zajlott le. A vita Kovács Imre Kaposváron tartott beszéde, illetve annak a sajtóban megjelent változatai és kommentárjai körül zajlott. Kaposváron Kovács az ismert demokráciakoncepcióját adta elő, mely szerint „... ragaszkodnunk kell ahhoz, hogy a demokrácia a többség uralma, de a demokratikus többség uralma legyen. ” A Magyar Nemzet és a Szabad Nép a mondat második részét elhagyta a közleményéből, s Révai a Szabad Népben megtámadta Kovácsot, hogy ugyanúgy beszélt, mint Sulyok Dezső, s összekeveri a diktatúrát és a demokráciát. Kovács elfogadhatatlannak ítélte, hogy a Baloldali Blokk végrehajtó bizottságának tagját, nevezetesen őt magát, nyilvánosan megtámadja a Blokk egy másik vezetője. A párt állásfoglalását kérte abban, hogy egyet ért-e a párt az ő demokrácia-felfogásával, s azzal, amit Kaposváron mondott, illetve ha a párt azzal egyet ért, akkor azt nyilatkozatban tegye közzé, s utasítsa vissza Révai vádjait. Kovács nem véletlenül vállalkozott erre a kamikáze akcióra. Az országban egyre hevesebb támadások érték a Kisgazdapártot, s a kommunisták agresszív megnyilatkozásai támadtac a parasztpárti politikusokat, tisztségviselőket is. Kovács ezzel a kiprovokált vitával ennek a folyamatnak akart gátat vetni, legalább a parasztpártiak vonatkozásában. Úgy gondolkodott, ha őt nyilvánosan megvédi a Parasztpárt Révaival szemben, akkor ez bátorságot nyújt a többi megtámadott számára is és precedenst a későbbiekben megErdei Ferenc hozzászólása. NPP PB, 1946. május 28-i ülés jegyzőkönyve. (PIL, 284. f. 13. ö.e. I. kötet.) 267