Szeredi Pál: A Parasztpárt két évtizede. A Nemzeti Parasztpárt két évtizede 1939-1960 (Pilisszentkereszt, 2014)
Az első nagyválasztmányi ülés 1946 márciusában
Pál, Szűcs Ferenc, Varjú Ákos és Vas Antal. A. Politikai Bizottságban csekély többsége volt az Erdei-csoportnak, kimaradtak belőle a népi írók, mint például Szabó Pál vagy Illyés Gyula, ugyanakkor megalakult egy erős paraszt-csoport is a vezetésen belül. Nekik a későbbiekben válik fontossá szerepük. A megszületett döntések megfeleltek az ország közhangulatában mesterségesen gerjesztett hisztériának, azaz szorosabbra vonni az egységet a fenyegető restaurációs veszély ellen. A Parasztpárt első nagyválasztmányi ülése nem oldotta meg a párt problémáját, gyakorlatilag szőnyeg alá seperte az ellentéteket, állandósította a belső feszültséget. A kifelé egységes képet mutató párt a vezetőségén belül megosztott maradt. A Politikai Bizottságban egyik csoportnak sem volt többsége, ezért sok kérdésben a döntéseket elodázták, vagy az éppen jelenlévők összetétele alapján születtek egyik vagy másik fél számára kedvező határozatok. Ennek megfelelően a párt hezitáló, bizonytalan, döntéseiben nem kellően következetes képet mutatott. A Parasztpárt életében szaporodtak az adminisztratív gondok is. A földművelésügyi minisztériumban S. Szabó Ferenc államtitkár helyzete egyre tarthatatlanabbá vált, az igazoló bizottságból ki is vonult a Parasztpárt az abban tapasztalható visszásságok miatt. Farkas Ferenc azt jelentette a pártvezetőségnek, hogy a Szabad Szó immár heti 2-4 milliárd veszteséget jelent a pártnak, javasolta, hogy a többi laphoz hasonlóan a Szabad Szó hiányát is fedezze a kormány, bár a vezetők többsége kétségbe vonta, hogy Nagy Ferenc ezt jóváhagyná.302 A párt központi apparátusán belül egyre erőteljesebben érvényesült a Györffy- kollégisták meghatározó szerepe, március végén egy új osztályt is létrehoztak a közigazgatási ügyek intézésére, s ennek vezetőjévé Székely Bélát - Erdei Ferenc egyik feltétlen hívét - nevezték ki. \ párton belüli kinevezések és káderügyek áttételesen ugyan, de Erdei kezébe kerültek. ’°~ NPP Politikai Bizottság [PB], 1946. március 19-i ülés jegyzőkönyve. (PIL, 284. f. 13. ö.e. I. kötet.) 261