Gombos Zsuzsa (szerk.): Egy barátság utolsó felvonása. Gombos Gyula és Szijgyártó László levelezéséből 1973-1983 (Lakitelek, 2013)

1982

Gombos Gyula és Arany Bálint (Budapest, 1982 nyarán) New York, 1982. április 17. Kedves Irénke és Laci! Hát ez igazán jó hír volt, ritka alkalom az örömre. Egy kicsit még most is csodálkozom, hogy ez valóság. S neked ez alkalommal is köszönöm a szeretetet, mellyel a kiadás ügyét szíveden hordtad. S józan tanácsaidat is, amikre, bármily józannak érzem is többnyire magam, mégis szükségem volt. Ma Kardosnak is írok. S dehogy neheztelek én rá a meghívás elmaradásáért, hiszen a magam részéről ezt egyáltalán nem tartom fontosnak: másrészt Kardost e téren semmilyen ígéret nem kötötte, tavaly ősszel csak feltételesen kérdezte meg, ha meghívna, elfogadnám-e, s mivel én azt mondtam, hogy igen, ez lehetőséggé vált, - de nem volt benne ígéret. Szóval, én nem érzem magam csalódottnak. A meghívás ügyére ki sem fogok térni levelemben. Csak azt kérem, hogy példányt 77

Next

/
Thumbnails
Contents