Gombos Zsuzsa (szerk.): Egy barátság utolsó felvonása. Gombos Gyula és Szijgyártó László levelezéséből 1973-1983 (Lakitelek, 2013)

1979

legyen nektek is elég, hiszen mi egyébről tudnék írni, ami ennél fontosabb. De azért most már ti is írhatnátok.

Mindkettőtöket sokszor ölelünk:

Gyula

Ui.: Biztos hallottátok, Nagy Ferenc a napokban meghalt. Idekint a politikusok közt én őt becsültem magasan a legtöbbre, s mint embert is nagyon megszerettem. Keddre vir- radólag (jún. 12) szívszélhűdés érte. Szegény, maga hívta a mentőket, mert körülötte a házban csak két tehetetlen asszony volt (a felesége, régen súlyos idegbeteg, s annak az anyja), akiket ő gondozott hosszú évek óta. Mire a mentők megérkeztek, ő már eszméletlen volt s a szíve is megállt. A szokásos technikával a szívét valahogy ismét működésbe hozták, de a mentőkocsiban megint megállt s végleg. Holnapután temetik, mi is lemegyünk. - Még egyszer sok ölelés.

*

Budapest, 1979. július 16.

Drága Violám és Gyulám!

Megkönnyebbülten olvastam a szörnyűségekről - illetve azok elmúltáról - beszámoló leveleteket; nem is képzeltem, hogy ilyen nyomorúságos állapotba kerültetek, méghozzá mind a ketten, s a megkönnyebbülést nem csak a leveled tartalma okozta, Gyulám, hanem elsősorban a hangulata. Még - vagy rég - nem írtál ilyen derűs levelet. Nagyon örült neki Bálint is, Sándor is, nálunk olvasták el, és együttesen gondolhattunk Rátok szeretettel, sok mindenre emlékezve. Püski is meglátogatott, és elmondta terveit, beszélt itteni tárgyalásairól, és nagyon drukkolok a Te ügyedben, Gyulám. Lehet, hogy erre még visszatérek, mihelyt lesz valami konkrét fejlemény.

45