Gombos Zsuzsa (szerk.): Egy barátság utolsó felvonása. Gombos Gyula és Szijgyártó László levelezéséből 1973-1983 (Lakitelek, 2013)
1977 - 1978
is ugyanaz az ember, aki volt, akinek még az ősidőkben megismertem. Még bölcsebb se lett semmivel. Csak külsején látszott az eltelt idő, pocakja van s a haja tiszta fehér. Én nem kérdeztem tőle semmit, de ő magától is elmesélt mindent, ami időközben történt vele, s amit csinált, természetesen a saját értelmezésében. Semmi mentegetőzés nem volt, inkább az a régi fitosi önhittség, hogy mindig az a helyes, amit ő gondol és csinál. Nem irigylésre méltó az ilyen ember? Ma már megöregedve, úgy látom, ez a legirigylésre méltóbb. Ma tökéletesen meg van elégedve önmagával, de mindennek, amit csinált, kivételes jelentőséget tulajdonít. Ha lehet, írjatok. Mindkettőtöket sokszor ölelünk és csókolunk. Gyula * Budapest, 1978. dec. 29. Drága Violám és Gyulám! Karácsony és Újév közt írom ezt a levelet, nem tudom, mikor jut el Hozzátok, mert itt a posta egy japán csodagép tetszésére van bízva, de remélem, hogy eljut. Sablonos jókívánságok helyett hadd írjak csak ennyit: nagyon drukkolok Neked, Gyulám, de nagyon. És kérlek: ha túl leszel a tortúrán, írjátok meg. Hogy megkönnyebbüljek. Nemcsak én drukkolok. Két barátunkkal beszéltem Rólad leveled óta: Bálinttal14 és Hartyányi Pistával. (Bálint már tudott a dologról.) Ők is „szorítanak”. Mihelyt hírt kapok Tőletek, hosszabban is írok, hosszabban és nyugodtabban, ígérem. Mi elég tűrhetően megvagyunk, de erről írjon inkább Irénem - neki most könnyebb. Mindkettőtöket sokszor ölellek és csókollak! Laci * 14 Arany Bálint 43
