Gombos Zsuzsa (szerk.): Egy barátság utolsó felvonása. Gombos Gyula és Szijgyártó László levelezéséből 1973-1983 (Lakitelek, 2013)
1975
nézni is utálok, de hát ebből élünk. Valamelyik leveledben egyszer kérdezted, mi van Tocqueville-lal, akinek a művét angol fordításban elküldted (ismételt köszönet érte). Nos, a fordítás ügye - részben az én kajánságomból - ide-oda hányódott két kiadó közt jó néhány esztendeig, most azt mondja a szerződésem, hogy harminc ívet 1976. november 10-ig lefordítok belőle. A szerződésem mondja! Egyébként remekül megvagyunk, Irénem szerint ugyan kicsit már öregesen (ő latinul mondja: szenilisen), de ez csak azt jelenti, hogy jóformán senkivel sem érintkezünk. Van, akinek egy időben velem volt kényelmetlen érintkeznie, van, aki nekem vált kényelmetlenné. Sándorékkal10 félévenként azért összejövünk, és ha a zsoltár feldolgozásról van szó, az öregúr lelkesen szónokol (aztán nem csinál semmit, hiába noszogatom én is - meg a bátyja is), egyébként megkérdezi tőlem, aki ugyebár hetenként (!) kapok Tőletek levelet, hogy mi van veletek - utána békésen szunyókál, miként fentebb említettem vala. írjatok! Drága Violám, milliószor csókolom, a fenti levél Magának is szól, ihlesse írásra férjurát s önmagát - mármint levélírásra, mert Gyula - látom - a múltját gyűjtögeti -, szóval: millió csók, ölelés, viszontlátásremény, levélváltásremény, Irénem is csókolja-öleli mindkettőtöket! Szervusz Gyulám! * 10 Arany Sándor, lásd még 5. 23