Szeredi Pál: A nemzetépítő demokratikus ellenzék története 1987-1989 (Pilisszentkereszt, 2018)

Szavak és szándékok

tői, hogy tagjai-e az MSZMP-nek — a Lakiteleken összegyűltek legalább fele tagja volt a pártnak, azaz kisebb-nagyobb mértékben ugyan, de közvetlenül a politika belső csatornáiba közvetítette a lakiteleki kezdeményezés kompromisszumkereső gondolatát. Ugyanilyen hangsúlyos szerepe volt annak is, hogy - itt elsősorban Lezsák Sán­dor szervező és kompromisszumteremtő tevékenységét kell kiemelni - a találkozó nem maradt egy a sok közül, hanem az ott elhangzottakat számos helyre megküld­ték, keresték a szervezők azokkal is a kapcsolatot, akik nem voltak ott Lakiteleken, de volt mondandójuk az ország helyzetéről, vagy egyszerűen csak részt akartak venni egy új Magyarország megteremtésében. Azaz elindult a szerveződés, a vitában való részvétel nem maradt meg pusztán egy szűk csoport privilégiumának. Nagyon fontos volt, hogy Lezsákék minden hozzájuk érkezett levélre válaszoltak, személyesen meg­kereshették őket, volt idejük meghallgatni a jelentkezőket, elmondott gondolataikat megosztani másokkal. A Fómm szervezői számára minden gondolat fontos volt, vállalt elnevezésüknek megfelelően a társadalom, az emberek véleményét akarták összegyűjteni, bevonni őket a folyamatba. Talán ez a legjelentősebb elem, amiért a Fómm kiemelkedett a többi rendszerváltó szerveződés közül. Képes volt kimozdítani az embereket a kényelmes mindennapokból, ráébreszteni őket a cselekvés, a saját magunkért érzett felelősségvállalás fontosságára. És nem csak Budapesten. A Fómm volt az első szerveződés, mely ajánlásaival eljutott a vidéki városokba, az értelmiségi­eken kívül az agráriumban, az üzemekben dolgozókhoz is. Segítette a Magyar Demokrata Fómm megerősödését az is, hogy a kezdeménye­zést már nem lehetett pusztán rendőrségi ügyként kezelni. Törvényes alapon jött létre, ráadásul olyanok részvételével, akiket nem lehetett rendszerellenességgel meg­vádolni. Politikai ügy lett létezése, mely az uralkodó párton belüli viták, hasadások és ellentétek közegébe is belekerült. A Grósz Károly vezette kormány felismerte a re­formok bevezetésének szükségességét, de sem társadalmi támogatottsága, sem a párteliten belüli befolyása nem volt elegendő ahhoz, hogy szándékait érvényesítse. Számukra jól jött a Fómm megalakulása, a velük folytatott párbeszéd egy társadalmi támogatás hátországát vizionálta sok pártreformerben. Kétségtelen, hogy fennállt a lehetősége a Fómm által ajánlott konzultáció révén egy szélesebb társadalmi mozga­49

Next

/
Thumbnails
Contents