Szeredi Pál: A nemzetépítő demokratikus ellenállás dokumentumai 1968-1987 (Pilisszentkereszt, 2017)

Felirat közös ügyeinkben

Szegény régi gazdagság

Az volt a félrevezető a hagyomány szerepének mérlegelésében, hogy az érés nehézségeivel küzdő írók műveiből kiolvasható sematikus hagyományképhez mérték többen is az új fejleményeket. Béládi például a Sánta első köteteiben formát öltő Móricz- Tamási-reminiszcenciákhoz Az ötödik pecsét erejét. Ehhez képest nagyon is megbecsüli a Téli virágzás hagyományos vonásait. Sarkadinál a sematizmus rontó hatása nagyobb, s ez a hagyományra is nagyobb árnyékot vet. így keveredhetett rossz hírbe az idill minden változata, holott ha lehetséges egy kiábrándult életérzést, egy átmeneti kétségbeesést, a tartalmatlanság, a kietlenség érzését általánosítva tárgyiasítani, annak logikája szerint alkotni egylényegű epikai világot, mint a Rozsdatemetcfotn vagy A látogatóban, akkor bizonyára a világban való otthonosság s talán a boldogság is igényt tarthat erre. Kosztolányiról szólva Sőtér István érvelése ide is utal: „Amit »kellemesnek« érzünk lírájában, az egyszersmind a legnagyobb megnyugvás is, amellyel az élet kínálhat bennünket. Sőt ez a kellemesség az élet legértékesebb, legemberibb eleme is. A régi költészet nyíltabban, őszintébben és elfogulatlanabbul mert szólni az ilyenfajta, »kellemességről«, mint a modern. A modern költők felaj- zották és belemerevítették magukat a tépettség, a meghasonlottság lelkiállapotába. '113 114 115 Hozzátehetjük: a kritika pedig mértékké avatta azt, ami a költő számára sokszor kényszerként adódik. Ennél fontosabb, hogy amit Béládi Az ötödik pecsét bírálatában a mai regény legfőbb nehézségeként említ - nevezetesen: „hogyan fogható egységbe értelmi feszültség, általános érdek és az epika amaz eljárása, hogy az embert az élet és az egyéniség reális kiterjedésében, eleven bőségében ábrázolja’,15 -, az a művek s a kritika igényeként mind erőtlenebbül ölt formát. Az „ehess, ihass, ölelhess, alhass/ a mindenséggel mérd magad!" eszménye nemcsak a regény figurákból hiányzik, de az író is egyre rejtettebben és áttételesebben szerez neki érvényt. Talán ezért is, erősen tartja magát az a kritikai vélekedés, hogy prózánkban valami új, a magyar irodalom természetétől elütő virágzás kezdődött, amit bírálattal illetni a konzervatív nacionalizmus megnyilatkozása volna. Ez a fő oka, hogy a hagyomány

113 Sánta Ferenc: Téli virágzás. Magvető Kiadó, Budapest, 1956.

114 Sőtér István: Kosztolányi Dezső. Kritika, 1965. 1. szám. 26-34. o.

115 Béládi Miklós: Sánta Ferenc: Az ötödik pecsét. Kritika, 1963. 4. szám. 57-60. o.

73