Szeredi Pál: A nemzetépítő demokratikus ellenállás dokumentumai 1968-1987 (Pilisszentkereszt, 2017)

Felirat közös ügyeinkben

senki sem szólalt fel. Szóban igen, például az írószövetség egyik vitáján többen, de ettől ment minden a maga útján. S ez is tipikus: akik deheroizálnak, lefokoznak, azok tudják, hogy az igazi fórumokon övék a szó, a „patrióták” meg a „hagyománytisztelők” csak hadd szónokoljanak.

Szabó György leszámolása prózánk múltbeli értékeivel a maga nemében egyedülálló - ebben talán csak Faragó Vilmos múlja őt felül -, de nem minden mozzanatában elszigetelt. Sükösd Mihály például (Kortárs, 1967. 9. 1488.) őszinte hagyománytisztelete ellenére is úgy véli, hogy a Déry előtti magyar prózában az információ s a „naturális ábrázolás”101 volt a fontos, ami nem azonos ugyan a naturalizmussal, de elsikkad benne az összefüggésnek, a lényeges megragadásának az a képessége, amelynek gyakorlata és poétikája a Nyugat első nemzedékénél már tisztán és tudatosan megvalósult. S nemcsak önkéntelenül: az élmény, az ember, a látvány felől, annak eredendő mivolta szerint kibontakozva, hanem a gondolat felől is: úgy - mint Kosztolányi írta -, hogy egy megérzéshez, felismeréshez keresett figurákat s költött történetet az író. (írók, festők, tudósok. I. 149.102)

Ennél nagyobb hiba, hogy több kritikus a fordulatot példázó mai műveket is a hagyomány rovására, önkényesen értelmezi, s a fordulatot jelző jellegzetességekben sem eléggé bizonyos. E jellegzetességek között legtöbbször a „józan, szűkszavú és éles - akár a kegyetlenségig éles nép”, a tárgyilagosság, a kívülálló fölény, a hűvös elemzés, az összefüggést fürkésző oknyomozás (Szabó György), a mondandó áttételes, merész absztrakciókban való kibontakozása (Sükösd), egyszóval, az objektivitás említtetik, az objektivitás szemléletben és módszerben. Ungvári Tamás érdekes Dé- ry-tanulmányának is ez a fő mondanivalója: a magyar próza lírai jellegű, s ebben Ungvári szerint Szomory, Móricz, Tamási, Gelléri, Németh László, Babits és Szabó Dezső egymás rokonai. Déry az egyetlen, akiben nincs „semmi szeszélyes, semmi lírai, semmi gyónás. Született elbeszélő, hiába írt verset egykoron. Másról tud mesélni, nem magáról”103 (Kortárs, 1966. 12.) A polaritás, mely ebből a képből elénk áll, elnagyoltságában is tanulságos lehetne, ha nem minősítené Déryt a magyar iroda101 Sükösd Mihály: Déry Tibor elbeszélései. Kortárs, 1967. 9. szám. 1487-1491. o.

102 Kosztolányi Dezső: írók, festők, tudósok. I.—II. Szépirodalmi Kiadó, Budapest, 1958.

103 Ungváry Tamás: Déry-problémák. Kortárs, 1966. 12. szám. 1896-1901. o.

71