Szeredi Pál: A nemzetépítő demokratikus ellenállás dokumentumai 1968-1987 (Pilisszentkereszt, 2017)
Felirat közös ügyeinkben
magyar nemesség valóságos gyarlóságait történelemeldöntő alapokká fantomizálta. A kétségbeejtő helyzet közepette észlelhető kényszerű vergődést frivol és hitvány komédiává. S e hamisítást abban a tudatban vitte véghez, hogy a török elleni harcok érdemét felnagyító magyar nacionalizmus dagályos hazugságaival szemben a vezető osztályok kivételes hitványságára ébressze az olvasót. S az olvasó, aki a történelem osztályharcos szemléletében nőtt fel, nem is lepődne meg magától a leleplezéstől. Nemeskürty azonban az objektív és szubjektív tényezők dialektikájának mellőzésével valóságos érdemeken is átgázolt, és kényszerű gyengeségeket is szándékolttá mitizált. Akiben a történelmi tudat és a magyarságélmény éppen kialakulóban van, e könyv inkvizítori nyomása alatt legszívesebben elfelejtené az egész múltat. Akiben pedig erős a magyarságélmény, s nem járatlan a történelemben, abban szorongató gyanú és dacos keserűség támad. A gyorsan megszólaló kritika ebből semmit sem tükrözött, vagy mert nem támadtak benne kétségek, vagy ha igen, az akusztika miatt jónak látta azokat elhallgatni. Deheroizáló inger így történhetett, hogy Nemeskürty könyvét osztatlan lelkesedés fogadta. S ebben a példában ez a legjellegzetesebb. Egy meglepő ötletért (Mohácsnál semmi sem veszett volna el, ha a magyar nemesség nem olyan hitvány, elbánhatott volna a törökkel), s a megszokottnál regényesebb, frissebb előadásért a lelkes kritikusok első olvasásra örömmel elhitték, hogy Mátyás után egy, Bethlen előtt két emberöltővel a magyar nemesség s vele az akkori magyarság képviselete politikában, kultúrában, erkölcsben egészében romlott volt. (E fogadtatásról részletesen ír Perjés Géza idézett tanulmánya.) Kritikusok, akik sohasem tanulmányozták a Nemeskürty által ábrázolt kort, aggálytalanul utalták ki számára az okosság, a marxistaság, a tárgyilagosság, a legendaoszlató tudományosság érdemjeleit. Teljesen jogos volt tehát Perjés Géza aggodalma, aki a könyvromboló szenvedélyét bírálva a furcsa sikerben a nemzeti önérzet zavarát észlelte. Én kénytelen vagyok szigorúbban fogalmazni: ezt a fogadtatást már a történelmi emlékkincs hiányát vagy szegényességét érdemmé kompenzáló lendület, a deheroizáló inger s annak magas árfolyama dagasztotta ilyen aránytalanná. Igen jellemző, hogy amikor Jancsó Miklós 51
