Szeredi Pál: A nemzetépítő demokratikus ellenállás dokumentumai 1968-1987 (Pilisszentkereszt, 2017)

PB határozat a 19-ek leveléről

az újabb javaslatot 1984. március 7-én terjesztette elő Domokos Mátyás több író és kulturális személyiség képviseletében. Javaslatukban kifejtik, hogy folyóiratukat a Magyar Népköztársaság „elemi külpolitikai érdekeinek sérelme nélkül” kívánják működtetni, de szükségesnek tartják, hogy a szerkesztőbizottság teljes önállósággal láthassa el faladatát, vagyis ne tartozzék a sajtóirányítás jelenlegi működő hivatali szerveinek fennhatósága alá. A szerkesztőbizottság javasolt összetétele arról tanúsko­dik, hogy a hiteles értékeket képviselő alkotók egy része nem érzi otthon magát egyik meglévő irodalmi folyóiratunk háza táján sem. Ez indokolta, hogy a javaslatot komo­lyan mérlegeljük. Bizonyos kérdésekben az álláspontokat sikerült közelíteni. A bead­vány szerzői elfogadták, hogy a létesítendő lap működésének alapfeltétele, hogy va­lamely kiadó felügyelete alatt működjön. Ugyanakkor az alapítók elgondolása szerint a szerkesztőbizottságban helyet kapnának olyan írók is, akik rendszeresen részt vesz­nek az ellenzéki csoportok által szervezett aláírás és egyéb akciókban, vagy legalábbis támogatják azokat. Részben emiatt, részben a Csoóri Sándorhoz közelállók általunk ismert elképzelései szerint is fennáll az a veszély, hogy a létesítendő folyóirat ellenzé­ki nézetek terjesztéséhez kívánna fórumot teremteni. Ezért a folyóirat létesítéséről folytatott tárgyalások legutóbbi fordulójában egyértelműen leszögeztük, hogy csak akkor lehet komolyan mérlegelni egy ilyen irodalmi folyóirat létrehozását, ha a javas- lattevők tudomásul veszik, hogy rájuk és az általuk kezdeményezett lapra sem lehet­nek érvényesek más szabályok és publikálási normák, mint a többi sajtóorgánumra, illetve ha az említett, az ellenzéki akciókban rendszeresen szerepet vállaló írók egyike sem vesz részt a szerkesztőbizottságban. Ezen a ponton a tárgyalások elakadtak.313 313 A Hitel szerkesztőségének névsorában már 1984-ben is tettek engedményeket a nemzeti demokraták. Csoóri és Csurka is hajlandó volt visszalépni a szerkesztéstől, amennyiben ez az akadálya az engedélyezésnek. Ugyanakkor a rendszerkritikus lap­szerkesztésről természetesen nem tudtak eltekinteni. A pártvezetés úgy vélte, hogy az írószövetségi közgyűlés botránymentes lebonyolítása újabb két évre nyugalmat bizto­sít számukra, mivel nem lesz az íróknak olyan hivatalos fóruma, hol felléphetnek a lap érdekében. Nem tudhattak a Donáth Ferenc által szervezett monori találkozó előké­szítéséről. 330

Next

/
Thumbnails
Contents