Szeredi Pál: A nemzetépítő demokratikus ellenállás dokumentumai 1968-1987 (Pilisszentkereszt, 2017)
A nemzeti demokraták látlelete a nyolcvanas évekről
esetben a nevelők-oktatók kiválasztódása ugyanolyan kontraszelekciós úton megy majd végbe, mint eddig, s a tantestületek szellemi színvonala ugyanazon a siralmas ponton marad, ahová évtizedek alatt leszállt. Egyetlen jó tanár a rá bízott gyerekek szempontjából többet ér, mint az ország egész oktatástechnikai eszköztára, egy elhivatott, jól felkészült, feladataira koncentráló magyar pedagógustársadalom, az e levél során oly sokszor említett magyarságtudattal megáldva, azt jelentheti, hogy megnyertük a történelmünket visszamenőleg is és még inkább a jövőre nézve. Ennek fényében kell eldönteni, hogy mit mer vállalni a politika a társadalom színe előtt a pedagógusok és az egész köznevelés ügyében. Ügy látom, éppen ideje lezárni ezt a túlzottan is nekilódult elmélkedést, akár lenne még mondanivaló, akár nem. Hadd zárjam, talán a leírtak értelmezését is megkönnyítendő, Kölcsey pontos szavaival kapkodó soraimat: „Isten egy szívnek egy kebelt teremte: így egy embernek egy hazát. Semmi sem lehet erős, semmi sem nagy és következéseiben tiszteletre méltó, ami cél és határ nélkül széllyel folyt; aminek nincs pontja, melybe összvevonuljon, honnan elágazzék.’TMohács/ Budapest, 1984. január 22. Bíró Zoltán * * 298
