Szeredi Pál: A nemzetépítő demokratikus ellenállás dokumentumai 1968-1987 (Pilisszentkereszt, 2017)

A nemzeti demokraták látlelete a nyolcvanas évekről

pesek lennének, saját tudományos eredményeiket, tevékenységüket tekintve pedig messze hagyományos értékük alatt teljesítenek. Javaslom tehát, hogy a felső kultúrpolitikai irányítás legalábbis egyenrangúan fontos területként kezelje a közgyűjteményeket, most pedig tartsa elsőrangú kormányszintű feladatnak az intézmények rendbetételét, s ez ügyben gondolkodása homlokterébe ne az ideológiai és a napi-politikai szempontokat, hanem a nemzeti kultúra hosszú távú érdekeit állítsa - beleértve természetesen az anyagi-technikai ellátottság mellett a személyi feltételeket is.

Nehéz érvényeset mondani, akárcsak mostani tárgyunk szempontjából is, olyan műfajban, mint ez a levélféle - s ilyen terjedelemben -, arról a bonyolult, sokrétű és az egész társadalom jövőjét meghatározó szakterületről, amit közoktatásnak és nevelésügynek nevezünk. Mégis, néhány alapvető dolgot talán érdemes ezen a helyen is leírni. Örömmel hallottam a legutóbbi művelődéspolitikai tanácskozáson, hogy elhangzott hivatalosan is az a többek által már régen hangoztatott megállapítás, miszerint a közoktatás ügye nemzeti sorskérdéseink egyike. Ügy vélem, annyiban is az, amennyiben képes arra, hogy a fiatalságot hazához, néphez, nemzethez kösse, gondolkodásmódjában, ízlésében és magatartásában egyaránt. Az ifjabb korosztályok esetében az ismeretekkel és tapasztalatokkal is alátámasztott magasrendű tudatosság kialakításának érthetően kisebb az esélye, tehát különös jelentősége van az élményszerűségnek. Ha a közoktatás mai gondjait vennénk sorra, akkor egész biztosan első helyre kerülne e gondok között éppen az iskolai oktatás és azon túl az egész nevelésügy vonatkozásában, ennek az élményszerűségnek a hiánya. A nemzettudat kialakítása és tisztasága felől nézve, természetesen elsőrendű kérdés a humaniórák oktatásának és nevelési felhasználásának a kérdése. Tartalmi tennivalókról van tehát szó, s nem feltétlen az iskolai struktúra, vagy az iskolák technikai ellátottságának a színvonaláról. A legsürgetőbb feladatnak tehát azt tartom, hogy a magyar történelem, a földrajz, a néprajz-népművészet, a magyar nyelv- és irodalom oktatását elsősorban a nemzettudat ifjúkori alakítása szempontjából tüzetesen felülvizsgáljuk, kutatva ezúttal a családhoz, néphez, hazához, tájhoz és a magyarság hagyományos és új kultúrájához való élményszerű kötődés és az ehhez nélkülözhetetlenül szükséges ismeretek kialakításának, illetve átadásának feltételeit - elsősorban magában a tananyagban. Ehhez mindenekelőtt újra át kellene tekinteni - most már kifejezetten csak ebből a

295