Szeredi Pál: A nemzetépítő demokratikus ellenállás dokumentumai 1968-1987 (Pilisszentkereszt, 2017)
A nemzeti demokraták látlelete a nyolcvanas évekről
gyakran a felettébb ingerült, türelmetlen reagálásokból. Csak néhány példát erre. Aki szinte magánhadjáratot vállalva napirenden tartotta és tartja a népesedés és a család- védelem ügyét, azt hosszú időn át úgyszólván lebugrisozták, majd végre megszületett a GYES, lett vita az ügyről az Elet és Irodalomban, de közben tudjuk, hogy mindez mennyire kevés, tudjuk, hogy számos dologban tehetnénk fontos-lépéseket, amelyben nem teszünk, holott a népesség fogyása megindult, s kiszámíthatóan riasztó ütemben erősödni fog. Ugyanakkor országos siránkozás folyt azon, hogy egy szaporodási hullám /nem túlságosan magas hullám/ következtében egyszer csak szinte szükségállapotszerű körülmények mutatkoztak a közoktatásban, mert úgymond sok a gyerek, de azt senkitől sem kérték számon, hogy miért nem készült fel az intézmény- rendszer idejében, holott a gyermektöbblet a közoktatásban igazán nem egyik percről a másikra jelentkezik, hanem évekre előre kiszámíthatóan. Amikor az alkoholizmus és az azzal kapcsolatos néhány társadalompolitikai kérdés megpendítésére vállalkozó interjú közlésének igénye felmerült, akkor érthetetlen huzavona indult körülötte, olyan félelem és idegenkedés, mintha legalábbis a tények igazodnának a leirt szóhoz, s nem a leirt szavak igyekeznének megközelíteni a valóságot, s amennyire lehet, az okokat. Amikor ugyancsak a fenti lapban egy írás azt a kérdést feszegette, hogy nem feledkezünk-e meg valami lényeges dologról, miközben a gazdaság és az életszínvonal bizonyos sikerei felett örülünk - nevezetesen éppen a nemzeti kohézió hiányáról, egy nemzet egész közösségét megmozgató vállalkozásról -, s többek közt arra figyelmeztetett, hogy lehet a jól megépített házban üres lélekkel, műveletlenül és a közösséghez tartozás tudata nélkül összkomfortosán élni, s arra, hogy a gazdaság helyzetében jöhetnek buktatók, válságok is-és ezekben a válsághelyzetekben, nemzeti összetartó erő híján, egyszerre omlékonnyá válhat minden — akkor a politikusi-kormányzati sértődöttség volt a válasz. Mindezen túl pedig egyesek kezdték úgy beállítani a dolgot, mintha lenne itt egy értelmiségi réteg, amelynek nem tetszenek az eredményeink, s amely ellensége a viszonylagos jólétnek vagy a gazdasági reform- törekvéseknek: Lemondva most már a példák további sorolgatásáról, szükségesnek látszik a figyelmeztetés, nem lett volna szabad, s nem lesz célszerű ezután sem a gazdaság belső mozgásformáit mechanikusan áterőltetni a társadalmi élet más területeire, főleg, ha a 282
