Szeredi Pál: A nemzetépítő demokratikus ellenállás dokumentumai 1968-1987 (Pilisszentkereszt, 2017)
A nemzeti demokraták látlelete a nyolcvanas évekről
Végül, bár nem sok remény van rá, megtörténhet az is, amit a legjobbak már régen áhítanak, hogy t.i. valamiféle testvériesülési és egységesülési folyamat mégiscsak megindul ezen a tájon a külön nyelvű, más-más műveltségű népek között, állampolitikai szinten is konkrét formákban. Egy ilyen ideális esetben sem kétséges számomra, hogy ebben a folyamatban, s egy bármilyen jellegű államszövetségi rendszerben is, csak erős, meghatározó jelentőségű népként és összetartó, önmagára sokat adó nemzetként vehetünk részt perspektivikusan. Nem adódhat tehát olyan helyzet a mai magyarság számára, amelyben a nemzeti fejlődés reális esélyével vehetne részt hosszabb távon anélkül, hogy már megelőzően is különös gondot ne fordítana - reálpolitikai érzékén túl — nemzeti kohéziójára, s a nép nemzeti öntudatának és önismeretének: tisztán tartására. Ezt a környezeti viszonyok és belső társadalmi igények egyaránt nélkülözhetetlenné teszik. Gyenge, hite- hagyott és csak a pillanatnak élő néppel senkinek sem kell számolnia, de sem a környező országoknak, sem a tágabban vett Európának nem is lesz érdekében, hogy perspektivikusan számoljon jelenlétével. Ellenkező esetben viszont éppen elég érdek hathat arrafelé is, hogy a magyar nemzeti lét és államiság fontosabb legyen itt, Kö- zép-Európában, olyan európai hatalmak előtt, amelyek nagyságuk és hatalmi helyzetük révén, pusztán összeurópai érdekeket tekintve is támogathatják jogos és hasznos törekvéseinket. De megalapozott és hivalkodástól mentes önbecsülés, mértéktartó, de határozott magatartás és érdekképviselet vívhatja ki számunkra a tekintélyt a környező népek gondolkodó, önmagukra leginkább adó rétegei előtt is. Akár a fenti szempontból, akár az ország belső politikai helyzete szemszögéből nézzük az elmúlt közel harminc esztendő magyar politikájának eredményeit, úgy tűnik, hogy egyes fontos kérdésekben, emelkedést ígérő ügyekben ez a politika kezdeményező volt, igen aktív és eredményes, míg néhány ugyancsak fontos kérdésben olykor érthetetlen passzivitást, közömbösséget, s időnként ingerült elutasítást mutatott. Talán nem tévedek nagyot, ha jellemzésül az alábbi főbb törekvéseket említem: a törvényesség helyreállítása, majd fenntartása; a szövetségi politika folytonosságának megőrzése; a gazdaság és az életszínvonal növekedésének, illetve stabilitásának biztosítása; a külkapcsolatok lehetséges tágítása; s végül, önmagában véve nem jelentékeny, de tárgyunk szempontjából mégis ide kívánkozó kérdés a demonstratív módon 278
