Szeredi Pál: A nemzetépítő demokratikus ellenállás dokumentumai 1968-1987 (Pilisszentkereszt, 2017)

Csoóri szilenciuma

béketárgyaláson kijelentette: „Az Egyesült Államok polgára nehezen érti meg, hogy a faji kisebbségek fönn akarnak maradni, amikor asszimilálódhatnak. "Tősgyökeres amerikai lángelméjűség! Roosevelt özvegye, az ENSZ Emberi Jogok Bizottságának akkori elnöke ugyanezt az amerikai kovásszal kelesztett gondolatot dagasztotta tovább: „Ha tiszteletben tartják az egyének jogait, úgy nincs többé szükség a kisebbségek jogainak a kinyilatkoztatására. ”

Hogy a másik - Európától távol álló - nagyhatalom: a Szovjetunió mit mondott az európai idegrendszerrel és történelemmel megvert kisebbségek jövőjéről, nem is annyira érdekes. Nem szónokolhatott másról, mint a minden bajt feloldó internacionalizmusról. Ám a diktatúrák mindig megengedhetik maguknak azt a fényűzést, hogy egészen mást cselekedjenek, mint amit mondanak.

Magyarországon mind a mai napig, mint fenyegető evidencia, az a háború utáni megállapodás maradt érvényben, hogy a nemzetiségek ügye: belügy, így aztán történhetett bármi a szomszédos országokban élő magyarokkal, a csitító szólam mindig ugyanúgy hangzott: ne szóljunk, ne lázadozzunk, egyetlen kukkal se tiltakozzunk a szomszédainknál, mert arcizmunk rándulásával is a náluk élő magyarok helyzetét nehezítjük. Ez a kormányzati elv kezdetben meggyőzőnek hatott, a tisztesség súlyos parancsának, de időközben kiderült, hogy a mi tapintatos taktikánk egy fabatkát sem ér, mert a kisebbségi magyarság helyzete - a magyar kormány viselkedésétől függetlenül - egyre csak romlik.

Amit cselekedni tudnánk, persze, nem sok, mert akit a zsarolás szorít sarokba, túlságosan is kiszolgáltatott. De egyetlen feszültség-fölvállalásunk a románokkal szemben mindenképpen figyelmeztető példa lehetne. A magyar kormány két esztendeig nem írta alá a magyar-román barátsági szerződést, mondván, hogy az efféle barátsági szerződésekhez némi barátság is szükségeltetik. Ezek az esztendők az erdélyi magyarság és a hazaiak közötti viszony legtermékenyebb esztendei voltak. Érzelmi és szellemi találkozók olvasztották föl a több évtizedes idegenség jégpáncélját. Fiatalok jöttek-mentek, könyvek, énekek, gondolatok cserélődtek nagy tételben.

Az erdélyi magyar értelmiségiek szinte az égieknek rimánkodtak, hogy a magyarok sokáig ne írják alá a szerződést, mert ez a föltételeket szabó magatartás becsületet szerez számukra is a románok előtt, s talán el is gondolkodtatja őket.

258