Szeredi Pál: A nemzetépítő demokratikus ellenállás dokumentumai 1968-1987 (Pilisszentkereszt, 2017)
Az új nemzedék színrelépése
„Magamat és a társadalmat azoktól érzem bántottnak, akik megalázkodással magasztosulnak, és megalkuvás árán dicsőülnek.’12 - írta 1968-ban a Napjaink című folyóiratban Serfőző Simon, azon berzenkedve, hogy kik és milyen írásokkal jelenhettek meg az irodalmi folyóiratok hasábjain a hatvanas évek végén. A kontraszelekció elve erőteljesen érvényesült, különösen a budapesti lapokban, folyóiratökban. Hozzáteszem, az sem kecsegtetett túl nagy sikerrel, ha valamely kényesnek tűnő írás nyomdafestéket látott, láthatott. A kritika úthengere rövid úton helyre tette az ilyen írásokat, szerzőket. A korszak négyes tengelye (Népszabadság, Kritika, Új írás, Élet és Irodalom) az összhangzattan klasszikus szabályai szerint szedte ízekre egy-egy problematikus írás gondolatait, állította pellengérre szerzőjét. A Pándi Pál, E. Fehér Pál és Rényi Péter nevével fémjelzett értékítélet csírájában fojtotta el mind a műfaji, mind a közéleti kezdeményezéseket. Az ostor és a mézesmadzag, azaz a fenyítés és a hitegetés, a kényszer és a meggyőzés eszközeivel a rendszer saját gyengeségeit elfedni, nem pedig megoldani igyekezett. A nemzeti demokraták új nemzedékének megszólalását tétován fogadta a kritika, mivel a politikai hatalomnak szüksége volt az irodalom, a tudomány támogatására és a fiatal generációban potenciális szövetségesét szerette volna felfedezni. A problémát az jelentette, hogy ez a csoport szakítani igyekezett az előző nemzedék látens szövetségkereső taktikájával, a nyílt vitát, a szabad megszólalás lehetőségét kereste. A támogat, tűr, tilt hármas egységében ügyesen lavíroztak, kihasználva a gazdaságirányítási rendszer reformjának hullámát, egyfajta irodalmi, kulturális pluralizmust próbáltak elérni. A Faltól falig cím Csoórinál a bezártság és a tehetetlenség határait jelzik, ám ezeknek a határoknak a felismerése egyben azt is jelzi, hogy a falak lebonthatók. Nem véletlen hogy Héra Zoltán figyelmeztette Csoórit „falak mindig lesznek”. A kritika a hatvanas-hetvenes években mindig a központilag meghatározott értékrend eszközrendszere, hirdetője, a „falak” megjelölője volt, s az új nemzedék ennek meg- roppantására szerveződött. 23 23 Serfőző Simon: Válasz. Napjaink, 1968. december, 3. o. 24
