Szeredi Pál: A nemzetépítő demokratikus ellenállás dokumentumai 1968-1987 (Pilisszentkereszt, 2017)
Egy könyv kálváriája
„ Csehszlovákia, területén engem megaláztak. Rám szóltak, ott is, hogy ne beszéljek az anyanyelvemen. Ilyen szavakkal rápirítottak a társaságomban lévő nőre, a feleségemre is anélkül, hogy módom lett volna őt megvédenem. Tudtomra adták tehát, nem is egyszer, hogy nem látnak szívesen. Mivel ezt olyan városban, illetve olyan tartományban közölték velünk, ahol mondhatnám mindenki az általunk használt nyelvet beszélte, a magyart, arra kellett következtetnem, abból a városból, illetve tartományból mindenkit a saját otthona elhagyására késztettek. Ez zavarba ejtett, annál erősebben, mert az utcákon mindenütt fóliratok voltak, a humanizmus felső fokának, a szocializmusnak szent varázsmondataival; igaz, hogy nem a lakosság anyanyelvén. ” Azután megtörtént a találkozás Ctibor Stitnickyvel, a nagykövet fogadásán. Az akkor töredékesen megfogalmazott és elmondott gondolatmenetet most részletesen kifejti az író: „A fegyelmezetten kimondandó kezdő tétel, hogy a magyarság anyanyelve körülbelül fél százada izzóan sütő gyűlölet pántjában él. Ez a pánt nem zár mindenütt, van kihagyása: messziről látszik csak gyűrűnek. Nem széles, nem tengerszerű. Főleg nem egyforma vastagságú, s főleg mostanában nem: van ahol ötszáz kilométer, de van ahol csak ötven ... Az utóbbi években legalább tízszer kezdtem már új bekezdést - új gondolat beiktatását - azzal, hogy századunkat is elöntötte egy pestis: a közösségi intolerancia soktünetű, de egy eredetű forróláza. A ragály tünetét mi még mindig a nemzeti sértettség címkéjével osztályozzuk. Anyanyelvűnk, a magyar, azért kelt ingerültséget némely köröttünk élő nép fiaiban, az a bizonyos gyűrű azért izzik fél évszázada egyre hevesebben köröttünk, mert valaha a magyar anyanyelvűek is sértően viselkedtek e népekkel szemben. Nemzeti iskoláikat és műveltségi szervezeteiket a múlt század végén bezárták, folytatásaként annak, hogy e nemzeteket évszázadok alatt elnyomták. Ezt az indokolást én soványnak tartom. Bár így volna. Akkor - megkövetéssel, jóvátétellel - túljuthatnánk a bajon. Szerintem a baj fészke mélyebb. Ezt szeretném óvatosan kibontani, eddigi vitatársaink szeme előtt. 132
