Szeredi Pál: A nemzetépítő demokratikus ellenállás dokumentumai 1968-1987 (Pilisszentkereszt, 2017)
Megkésett lázadás egy tanácstalan társadalomban
az úgynevezett „lukácsisták” (Fehér Ferenc, Szigeti József, Hermann István, Heller Ágnes, Márkus György) állnak, mint filozófiai alap7. Nemzetközi kapcsolatai ezeknek a külföldi reformista, egzisztencialista, nemegyszer cionista körökkel vannak, az emigrációban pedig olyan csoportokkal, amilyen például Ignotusé. Egyre inkább fenyeget az az ideológiai veszély, hogy a nacionalizmussal szemben [sic] a kozmopolita nihilizmus kerül, ami azonban csak látszólagos ellentét, mert mindkettő polgári ideológia. Mindamellett egymást természetszerűen erősítik is, megkönnyítve ezzel az imperialista ideológiai behatolást. A „kultúrpolitika autonómiája” jelszava ma már bekerült a köztudatba és veszélyes tendenciák vannak mögötte. „A sajátos magyar kultúrpolitika” egy, a szovjettől való elkülönült kulturális-politikai-ideológiai utat kezd jelenteni. Ez a sajátos út pedig nem egyéb, mint a harmincas évekbeli polgári „népies-urbánus” hadszíntér, új kiadásban, az imperialista ideológiai fellazítás számára valóságos szőnyeg, amelyen besétálhat a társadalmi tudatba.8 1969. május 13. „Sárái" * * 7 A Lukács György filozófiáján felnevelődött fiatal értelmiségi csoport és az Elet és Irodalom kapcsolata lazább volt annál, mint ahogyan Sándor András feltételezte. Heller leginkább a Kortársban és a Világosságban publikált a szakfolyóiratok mellett. 8 Sándor András kommunista meggyőződésű értelmiségi volt. Ennek ellenére jelentéseiből kiolvasható egyfajta küldetéstudat, amely arra irányul, hogy enyhítse a nemzeti demokraták ellen irányuló kultúrpolitikai ellenérzést. Saját részletes önéletrajza megtalálható Czike László: Sándor András a szabadgondolkodó című kötetében. (http://rakoczihirlevel.freewb.hu/_userfiles_/rakoczihirlevel/profeta.pdf) 11
