Szeredi Pál: A nemzetépítő demokratikus ellenállás dokumentumai 1968-1987 (Pilisszentkereszt, 2017)
Felirat közös ügyeinkben
döntő szó. Részben azért, mert szervezettségük foka magas, monopolhelyzetük szilárd, s mert sikerült azt a látszatot kelteniük, hogy a párt őmellettük áll. S hogy ez a látszat kétségessé ne válhasson, manipulációkkal, ügyes ellentámadásokkal mindig el tudták leplezni eszmei és tudományos vereségeiket. Hiába cáfolta őket maga a Társadalmi Szemle, amikor Csatári Dániel az érvényes szakkritikák alapján megírta, hogy a Mohács utáni állapotokról a Nemeskürty által rajzolt kép hamis, az Elet és Irodalom s a Népszabadság említett szerzői változatlanul úgy ágáltak, mintha a tudós bírálók volnának „hisztérikusan” elfogultak. Ugyanez történt akkor is, amikor az Élet és Irodalom kritikáinak irányvonalát Faragóról szólva megbíráltam. S hogy valóban azzá legyen minden ellenfelük, kiiktatandó botrányhőssé, hogy azzá lehessünk, ezt eltervelt provokációkkal is szorgalmazzák. Nem beszélek itt az Uj Elet című felekezeti lap olykor már kútmérgező cikkeiről. Arról például, hogy március 15-ét csak úgy tudja ünnepelni, hogy 1944. március 19-ét, az ország megszállásának s a zsidók elhurcolásának emlékét is ekkor, a két eseményt összekötve s egyenlő nyomatékkai idézi fel. Természetes volna ez mondjuk október 6-án, a két mártíromság párhuzamba állítása révén, de március 15-én csak arra jó, hogy a zsidó származású magyarok együtt ünneplését a többi magyarral megzavarja. (Két történelmi dátum. 1972. márc. 15.) Mondom: egy felekezeti lap szomorú és érthető kényszerképzeteivel nem érdemes vesződni. De amikor az ország egyetlen irodalmi hetilapja műveli ugyanezt, amelyet - nem lévén más - a szomszéd államokban is sokan olvasnak, ezt már szóvá kell tennem. Nemes György nem véletlenül adott fórumot annak a sok kioktató, a nemzeti nihilizmust internacionalizmusnak álcázó cikknek, amelyekről e jegyzetekben írtam. Neki rögeszméje, hogy itt az emberekben, írókban, költőkben kirekesztő indulatok izzanak, csak nem törnek fel elég nyíltan. Tudom persze, hogy vele, velük szembeszegülve más erőkkel is vitatkozom. De csökkenti-e ez vajon a személyes felelősséget? Ezek a példák a szándék felől, mondhatnók: a genezisét fedik fel azoknak a provokatív jellegű cikkeknek, amelyek hétről hétre mérgezik a szellemi élet idegrendszerét. A dokumentumok úgyszólván kifogyhatatlanok, most nem sorolom őket tovább. Érteni ennyiből is bőven lehet. ítélje meg, akit illet, ítélje meg az olvasó. * * * 116
