Szeredi Pál: A nemzetépítő demokratikus ellenállás dokumentumai 1968-1987 (Pilisszentkereszt, 2017)

Felirat közös ügyeinkben

goznak. írni kellene az újvidéki Hungarológiai Intézet kiadványairól, a szlovákiai magyar tanítók kivételes missziót teljesítő csapatáról, az erdélyi magyar kórusmozgalom helyzetéről, a vitáról, amely a zenei anyanyelv körül mostanában ott is zajlik.

A magyar olvasó még a legfontosabb folyóiratokról is csak itt-ott olvashat valamit, pedig az Utunk, a Korunk, A Hét, az Igaz Szó, a sepsiszentgyörgyi Megyei Tükör stb. sok olyan publikációt tartalmaz, amely érdekelné a hazai értelmiséget. Az újvidéki Magyar Szó vagy a Szabadkán megjelenő Létünk, ha sok vitatható gondolatot közölnek is, de a nemzetiségi kérdésről s a jugoszláv társadalomtudomány tendenciáiról olyan információkkal szolgálnak, amelyek előbb-utóbb másutt is napirendre kerülhetnek, s amelyekkel szembenézni mindenképpen hasznos lehetne.

És az egyes alkotók! Az a kép, amelyet róluk E. Fehér napról napra elénk tár, nem mutatja a valóságos hierarchiát. Nem igaz, hogy Romániában Jordáky vagy Méliusz az irányjelölő elme. Még Balogh Edgárt is kezdi belengeni az anakronizmus árnyéka. A tisztelet, az őszinte megbecsülés kijár nekik, de a szellemi élet centmmát már nem ők alkotják, az események nem az ő írásaik körül zajlanak. A Népszabadságnak s valamennyiünknek elemi érdekünk volna, hogy arra figyeljünk, az kapjon visszhangot, ami új, ami irányt diktál, ami közvéleményt alakít. Ezen is múlik, hogy az a jó hatás, amit ipari termelésünk, demokratizmusunk kivív, elmélyüljön, s államunk körül a tisztelet és vonzalom udvara alakuljon ki.

Az embernek sokszor az a benyomása, hogy ennek szükségét és jelentőségét E. Fehér Pál és szerkesztői nem érzik. A szabadkai 7 Nap például hosszú cikksorozatot közölt a vajdasági magyar kommunisták ellenállási mozgalmáról s mártíromságukról, amely szintén a „hideg napok” idejének eseménye volt. Vezetőjük, Mayer Ottmár önmaga is igazán figyelmet érdemlő egyéniség lehetett. A magyar sajtó nem vett tudomást erről a történetről. Nem vett tudomást Herceg János bátor, okos, a nemzeti érdeket s az állampolgári hűséget kivételes tisztasággal párosító publicisztikájáról, se a Szenteleky-díjról, amellyel nemrég kitüntették. Nem vág E. Fehér profiljába. S aki ezt a feljegyzést olvassa, az ilyen példáknál megértheti, mért hajolok ennyit E. Fehér Pállal, s mért vetődik fel mostanában mind keserűbben az a gondolat, hogy szűkös a hazai művelődéspolitika káderbázisa.

109