Szeredi Pál: A nemzetépítő demokratikus ellenállás dokumentumai 1968-1987 (Pilisszentkereszt, 2017)

Felirat közös ügyeinkben

lősségére hivatkozik, hanem a „kristályosodás” szakaszának cikkeire, a pártsajtóba már közvetlenül is bekapcsolódott sarlósok állásfoglalásaira. Turczel válaszából nagyon világosan kitetszik, hogy E. Fehér vagy nem ismeri a tényeket, vagy nem akar tudni azokról, s egy internacionalista szellemű munkába tipor bele. (Egy kritika margójára. Hét. 1969. jan.) Egy olyan munkába, amelynek nehéz feltételeit nagyon jól ismerte, sőt előzményeit is, s így tudhatta, hogy ahol a kommunisták mulasztásai szóba kerülnek, jelentőségüket az nem érinti. Egyszerűen csak arról van szó, hogy a vészesen leszűkített hagyomány kiszélesítésekor szükségképpen kap nagyobb figyelmet egy-egy tanulmányban, előadásban az, ami tudatosításra szorul.

így volt ez nálunk is. Mikor az Ujhold költői vagy Füst Milán helyükre kerültek, ez nem mehetett végbe a kirekesztésüket okozó szektás politika bírálata nélkül. És így van ez a szomszéd országok magyar irodalmával is. A közvéleményt azonban sem ott, sem itt nem fenyegeti a nacionalista elfogultság értékrend-módosító mohósága annyira, hogy ellene a Népszabadságnak ilyen sűrűn kellene állást foglalnia. Sűrűn és tekintet nélkül arra, hogy egy-egy figyelmeztetése olyan írók ellen ad érvet a román nacionalizmusnak, akik éveken át oktalanul szilenciumra voltak ítélve. Ezt tette E. Fehér például Kós Károllyal, amikor egyetlen hibás mondat alapján egy személyes kapcsolatról valló, igen eleven kis írásra úgy támadt rá, mintha a Bánffy-értékelés ütközőpontja volna. (Kulturális jegyzetek. 1969 jan. 15.) S bírálatának érvényét nyomban ki is terjesztve az Utunk Évkönyvének egész szerkesztőségét „indokolatlan tágkeblűséggel” vádolta meg. Mintha nem tudná, milyen gyötrelmesen nehéz volt elérni Romániában, hogy a magyar irodalom teljes mezőnye végre együtt megjelenhessen, s hogy ehhez az évkönyv méltató, családias jellege volt 1968-69-ben a legszerencsésebb forma.

Instruktori ítéletek a békeszerződésekről

E. Fehért azonban nem aggasztja az, hogy írásainak milyen következményei lehetnek. O a maga instruktori fölényét védi, és ennek alkalmait keresi. Ezért arra sincs tekintettel, hogy egyik vagy másik kérdésben a Népszabadság már leadta a maga voksát. Talál apropót, hogy visszatérjen rá, hogy újra felszítsa a csitult indulatokat. Csatári Dániel például egy nagy terjedelmű, alapos és szigorú cikkben megbírálta

99