Szeredi Pál: Nemzetépítő demokratikus ellenállás a Kádár-korban 1956-1987 (Pilisszentkereszt, 2015)
A nemzetépítő demokratikus ellenzék színrelépése
Für visszaemlékezése szerint Csurkával az Andrássy úton a Bíró Zoltánékkal megbeszélt találkozóra haladva már döntöttek arról, hogy végérvényesen elveszítették bizalmukat a polgári radikálisokban. Becsapva érezték magukat, s ami még rosz- szabb, a kompromisszumkereső lehetőségeket is veszélyben látták. Az Európa kávéház teraszán találkoztak Csoóri Sándorral, Bíró Zoltánnal és Fekete Gyulával. Bíró Zoltán visszaemlékezésében, amely még eléggé az események idején született, s ezért pontosnak tekinthető, így emlékezett Für Lajosék bejelentésére: „Amikor megérkeztek, közölték, hogy további tárgyalásoknak szerintük semmi értelme sincs, hiszen a tárgyalások ideje alatt, a hátuk mögött elkészült a »Társadalmi szerződés« című sza- mizdat a másik tárgyaló fél kiadásában, s ez éppen a második Monor értelmét veszi el. [...] Ott rögtön, ezen a délutánon eldöntöttük, hogy ezek után nincs értelme a további tárgyalásoknak, hiszen ez a magatartás, a kész helyzetek teremtése, a hátunk mögött folytatott konspirativ munka és ezáltal a nekünk szánt segédszerep részünkről elfogadhatatlan. Döntöttünk arról is, hogy meg kell rendeznünk a saját találkozónkat, mégpedig minél előbb és minél szélesebb körben, ahol magunk dönthetünk a számunkra vállalható programról és a további politikai tevékenységünkről.”377 A nyílt konfrontációt meghirdető „Társadalmi szerződés” több szempontból sem volt vállalható a nemzeti demokraták által. Egyrészt felrúgott egy megállapodást, amit az előkészítők kötöttek, márpedig ha egy megegyezést valaki felborít, akkor azt bármikor és bármiben megismételheti. Ennél súlyosabban esett a latban, hogy a polgáriak programja vállalhatatlan volt a nemzetiek számára. A szakszerű, nyugodt építkezés helyett az „asztal felborítását”, a nyílt politikai harcot hirdette meg. Miközben nem volt ismertsége, tömegbázisa, nyilvánossági fóruma és így tovább. Bíróék olyan programot terveztek, melyet a különböző társadalmi intézetek, műhelyek is meg tudnak vitatni, amelyet a civil szervezetek megbeszélhetnek, azaz együttműködve a társadalommal, az emberekkel, a gondolkodókkal, végeredményben a későbbi szavazókkal, s nem pedig szembefordulva velük, nélkülük és a fejük felett elhatározni és bejelenteni, hogy milyen lesz az a politika, melyet elképzelnek. Ez a megoldás idegen volt a demokratikus nemzeti csoporttól. 377 Bíró Zoltán: Elhervadt forradalom. Budapest, 1993, Püski, 13. 396
