Szeredi Pál: Nemzetépítő demokratikus ellenállás a Kádár-korban 1956-1987 (Pilisszentkereszt, 2015)
A csata - írószövetségi közgyűlés 1986-ban
Köteles Pál ellenpéldával élve, érzékletesen foglalta össze a Tiszát áj szerepét a szabad magyar gondolkodásban: „Hogy mit jelentett a Tiszatáj a magyar szellemi életben? Azt, amit egyetlen magyar irodalmi folyóirat sem. A Tiszatáj felvállalta 16 millió magyar gondját, de ugyanakkor törekedett arra is, hogy a szomszédságunkban, pontosabban a velünk együtt lakó népek irodalmával, a szellemi élet gondjaival megismertesse a magyar olvasót. Egyetlen más magyar folyóirat gyakorlatában sem tapasztalhattuk ezt.”366 Az első nap utolsó etapjában szólt hozzá Agárdi Péter, aki ekkor már a Magyar Rádió elnökhelyettesi posztját töltötte be, de irodalomtörténészi minőségében és a párt apparátusában eltöltött évei alapján autentikusnak számítható közbülső véleményt fogalmazhatott meg. Agárdi már a közgyűlés előtt is bírálta a pártközpont irányítási és tárgyalási gyakorlatát egy Radios Katalinnak írott levelében, s a közgyűlésen is próbált a két fél közötti pozíciót felvenni. Különösen azért volt kellemetlen helyzetben, mert szíve és esze a nemzetiekkel volt a Tiszatáj-ügyben, pártkötelessége viszont - amelyre minden a közgyűlésen megjelenő író figyelmét felhívták jó előre - az új Tiszatáj szerkesztőségével szembeni bojkott megakadályozását írta elő. „Az [...] egyik oldalon pusztítjuk a nemzeti értékeket, a másik oldalon zöld utat adunk a nemzetietlen kultúrának. A Tiszatájjal történtek minden felelős magyar alkotót, közéleti embert megrendítettek - engem is - annál is inkább, mert munkatársa vagyok, s remélem, lehetek ennek a folyóiratnak. Ez igényes, jó folyóirat volt, és valóban ritka konfliktus az, amikor egy főszerkesztőt leváltanak. Csakhogy ez nem a nemzetiesség és nemzetietlenség vitája.”367 Agárdi szerint szerkesztési hiba miatt kellett a szerkesztőséget leváltani, azaz irodalmi kérdésnek állította be az ügyet, s felhívta a jelenlevőket, hogy írásaikkal segítsék az újrainduló folyóirat szerkesztőit. A nap utolsó felszólalói Albert Gábor és Kiss Gy. Csaba voltak. Albert drámai hangon válsághelyzetről beszélt, felrajzolta a nemzethalál vízióját, az elmúlt negyven évet tragédiának nevezte, s e tragikus múlt elfelejtésére javasolta egy új történelmi egyesség megkötését a politika és az írók között. Mint egy modern Tiborc, évtizedek 366 Uo. 45. 367 Uo. 56-60. 385
