Szeredi Pál: Nemzetépítő demokratikus ellenállás a Kádár-korban 1956-1987 (Pilisszentkereszt, 2015)
A csata - írószövetségi közgyűlés 1986-ban
Zoltán ellen az illetékes kerületi pártszervezet indítson fegyelmi eljárást. Lendvai Ildikó hívatta be a pártközpontba Kiss Gy. Csabát és Bíró Zoltánt, ahol zavartan csak annyit tudott nekik mondani, hogy a levelükre azt tekintsék érvényes válasznak, amit Berecz János az írószövetség közgyűlésén elmondott. Időközben lezajlott az írószövetség rendkívüli választmányi ülése 1986. szeptember 8-án. A 62 tagból csak negyvenketten jelentek meg, viszont azok, akik elmentek, mindannyian kiálltak a Tiszatáj mellett. Összeállítottak egy levelet az MSZMP Politikai Bizottságának, s ebben tiltakoztak a megyei párt vb döntése ellen, elítélték a lap megjelenésének fölfuggesztését, a szerkesztők kilátásba helyezett fölmentését és a PB intézkedését kérték. A levél szövegét végül 38-an fogadták el. A választmányi ülésen a pártközpontból nem vett részt senki. A levélben — melyet Pál Lénárdnak, a területet felügyelő KB-titkárnak címeztek — leírták, hogy a konfliktus „már nemcsak a Tiszatáj szerkesztőségét, hanem közvetve a magyar irodalmi életet és így az írószövetség et is érinti”.361 Konzultációt kezdeményeztek az írószövetség és a párt kulturális vezetése között. A párbeszéd fölvételére tanácskozó bizottságot választottak Boldizsár Iván, Csoóri Sándor, Király István, Mezei András és Szederkényi Ervin részvételével. A bizottság tagjai egyértelműen a Tiszatáj mellett álltak ki, és tárgyalásaik során azt képviselték, hogy a politika vonuljon vissza az irodalmi küzdőtérről a lehető legkisebb presztízsveszteséggel. Érveik azonban süket fülekre találtak. A levélre Radics Katalin osztályvezető válaszolt, a tárgyalásokra vonatkozó igényre nem reagált, s bejelentette, hogy megfelelő időben majd tájékoztatni fogják a szövetséget a döntésről. Durva és megalázó visszautasítása volt ez Hubay Miklós elnök békülékeny és felelősségteljes kezdeményezésének. Vörös László főszerkesztőt november 1-jével fölmentették, helyébe próbáltak új főszerkesztőt és szerkesztőségi tagokat találni. Nem sok sikerrel. Sokan hangoztatták azt a véleményüket, hogy felbomlóban van a politika és az írók között az 1960-as évek elején megkötött kiegyezés. Márpedig a Kádár-korszak politikai rendszerének egyik tartópillére ez a kompromisszum volt, melynek felbomlása megroppanthatja a rendszer alapjait. 361 Müller Rolf: A Tiszatáj-ügy állampárti dokumentációja, II. rész. Kortárs, 2001/7. 378
