Szeredi Pál: Nemzetépítő demokratikus ellenállás a Kádár-korban 1956-1987 (Pilisszentkereszt, 2015)
Sötét fellegek gyülekeznek
bennük, akiket nem elveszíteni, nem eltaszítani, hanem vállalni szeretne a művelődéspolitika. Igaz, nem akármilyen áron. Nem hiszem, hogy közös erőfeszítéssel és felelősségvállalással ne lehetne megtalálni ehhez azt a modus vivendit, amely révén - anélkül, hogy bárki méltóságán csorba esne - a politika vállalni tudná a tervezett folyóiratot. Ezt a megoldást Csoórinak, Csurkának és Mészölynek is meg kell találnia, nekik kell a körülöttük itthon és külföldön kialakult hamis látszatokat eloszlatniok.”354 Már az a levél is tartalmazta, hogy szeretnék a lapot, mert nem tudnak kitérni az igény elől, jogos és méltánylandó, de... Nem akármilyen áron. A Hitel története 1985 nyarán végérvényesen megfeneklett, mert a pártközpont új kultúrát felügyelő titkára a főszerkesztő jelöltet arról értesítette, hogy az engedélyezés a Minisztériumra tartozik, s a továbbiakban azzal a hivatallal kell megegyeznie a főszerkesztő-jelöltnek az engedélyezésről. Azaz további időhúzás, a döntésre nem jogosult hivatal éveken keresztüli packázása lett a válasz. Ami miatt az előbb említett Knopp András levélrészletet felidéztem, azért fontos, mert a Tiszatáj-ügy idejében is Knopp a Kulturális Osztály vezetőhelyettese, s ugyanaz a „nem akármilyen áron” gondolat tér vissza a Tiszatáj esetében is. A Politikai Bizottságon belül elég egyértelmű tagozódás volt ebben az időben már. Kádár János leépülési folyamata egyre gyorsult, a Tiszatáj bizottsági tárgyalása idején elmondott beszédében is megmutatkozott üldözési mániája és félelme Nagy Imre bármilyen formában való előkerülése esetén. Véleményem szerint Pozsgay (aki ugyan nem PB-tag még, de vannak a PB-ben olyanok, akik osztották álláspontját, pl. Szűrös Mátyás) elleni figyelmeztető elővágás is ez a döntés, melyhez - én azt gondolom - ekkor már Kádár csak asszisztált. Huszár Tibor Kádár Jánosról szóló monográfiájában közölte Kádár szeptember 9-ei, a Tiszatáj-ügyben tett felszólalását az eredeti - azaz nem szerkesztett - magnóról leírt változatában. A főtitkár szavai talán alátámasztják, hogy nem a Nagy Gáspár versről beszélt: „Valamikor Önök azt mondták [...] szükség van rám. [...] És én magamban azt mondom, én szolgálok, amíg van egy leheletem, és tőlem telhetőén intézem azt, amit rám bíztak, de cégtábla nem leszek, hogy amögött valaki tesseleget (?) csináljon. [...] Hogy az én cégtáblám 354 Domokos Mátyás: Hitel. Beszélő, 1984/4. 371
