Szeredi Pál: Nemzetépítő demokratikus ellenállás a Kádár-korban 1956-1987 (Pilisszentkereszt, 2015)
Stratégiai átalakulás a nemzeti ellenállás kereteiben
kát a politikai fórumokon megmérető összeütközés. Nem háborút hirdetett a nemzeti oldal, s nem is partizánharcot, hanem „kivont szablyával” kivonult a csatatérre, megmutatta saját erejét, és meghatározta, hogy mely stratégiai magaslatokat kívánja elfoglalni. Vagy harcban, azaz vitában és megállapodással vagy ütközetben, a fegyverek (azaz az érvek) és a csapatok ereje (azaz a társadalmi támogatottsága) által eldöntve az elfoglalandó terület sorsát. A küzdőtér a Kárpát-medence s benne Magyarország, a szembenálló felek a nemzeti erők és a pártvezetés, míg a képletes dombok mögött meghúzódott egy olyan rejtőző szabadcsapat is, mely arra várt, hogy az első összetűzések után beavatkozhasson a küzdelembe, s a győztesnek látszó fél oldalán részt vállalhasson a sikerből, igényt tarthasson a zsákmány egy részére. A nemzeti oldal taktikája változásának egyik legszembetűnőbb eleme a szövetségi vagy inkább tárgyalási politikájának változása. A kávéházi beszélgetések átkerültek a lapok, folyóiratok hasábjaira, a levelezés, kérelmek beadása helyett az alapítás, a létesítés került előtérbe, nem engedélyt szerezni, hanem megcsinálni. Leginkább pedig a tárgyalópartner kiválasztásban mutatkozik meg a váltás. Az a partner, aki mást mond, mint amit tesz, aki megoldások helyet elodázza a döntéseket és a cselekedetet, aki kijátszani és nem bevonni akarja partnerét, az kikerült abból a tárgyalásra alkalmas körből, melyekkel a nemzeti erők konzultációt kezdeményeznek. Nem jön még létre a nemzetépítő demokratikus ellenzék, csak az ellenállás hadállásai erősödnek meg, mert csak a diagnózis áll még a rendelkezésükre, a terápia nem. A politikai program, a társadalomszervezés és irányítás gyakorlatának kidolgozása azonban elindult a szakértői körökben, s egyre kézzelfoghatóbbá vált az a demokratikus közösségi társadalomkép, illetve politikai gyakorlat, melyet a nemzeti oldal megvalósítani szándékozott. A következő másfél év a „seregek” felvonulásával és erőfitogtatással telt el. Ilyen erőpróbának számított még 1982 végén a Tiszatáj szerkesztői ellen indult támadás Köteles Pál „Töprengés egy torzkép előtt” címmel megjelent és a brutális ferdítéseket tartalmazó Lăncrănjan könyv állításait visszautasító esszéje miatt. Hasonlóképpen lehet értelmezni a Mozgó Világ ellen elindított eljárást, illetve a Fiatal írók József Attila Köre ellen folytatott támadásokat. Zajlottak természetesen a háttérbeszélgetések is, melyekből mindkét fél arra próbált következtetni, hogy mi lehet a következő 339
