Szeredi Pál: Nemzetépítő demokratikus ellenállás a Kádár-korban 1956-1987 (Pilisszentkereszt, 2015)

Intézményesülő nemzeti ellenállás

felháborodott a javaslatokon, hogy kilátásba helyezte az írószövetség elnökségének kivonulását a közgyűlésről, amely azzal járt volna együtt, hogy a közgyűlést feloszlatják, s bizonytalan időre elnapolják újabb összehívását. A nemzetiek fellépését támadásnak érezték Dobozyék. Az első napon elhangzott hozzászólások valóban impulzí- vak és változást ígérők voltak.

A közgyűlés második napját megelőző éjszaka vezették be Lengyelországban a szükségállapotot, a Szolidaritás vezetőségét és kb. 5000 tagját internálták. A figyelmeztető jelzés ellenére s figyelmen kívül hagyva az elégedetten megnyugodott pártelkötelezett írók pöffeszkedését, Csoóri kemény hangú és meghatározó beszédet tartott. Később a „konszenzusfelmondó” beszédnek titulálták ezt, mivel Csoóri az írók nevében éles bírálatban részesítette az Aczél György által az 1960-as években meghonosított, különalkukra épülő kultúrpolitikát. A jelenlevőket meglepte a beszéd kritikus hangvétele, még a párt képviselőit is, mert Csoóri az éjszaka folyamán átírta beszédét, s azt még Pozsgayval sem egyeztette.

Csoóri bírálta a hatalom által gyakorolt különalkus kultúrpolitikát: „Tehát ne csak az történjék, hogy Aczél György elvtárs Déry Tiborral, Illyés Gyulával és másokkal fehér asztal mellett nagyon komoly és fontos beszélgetéseket folytat a hetvenes-nyolcvanas években. [...] a módszer elöregedett”325 — hangsúlyozta. Az irodalom és a politika partneri viszonyának megteremtése s egy tekintélyes, a politikai életet is demokratizálni képes írószövetség létrehozása mellett érvelt. „Külön-külön még vagyunk valakik, de együtt kevesebbek vagyunk magunknál.” Ám nemcsak az írókkal, a politikával is baj van, mert nem tekintette igazi partnernek az írószövetséget, pedig csak „egyenlő, önálló emberek igazi működőképessége” jelenthetné ezt. Mint mondta: „...egy felnőtt és egy tekintélyes írószövetség megteremtése a politikai hatalom demokratizálása, tehát segít a politikai hatalomnak. Az olyan munkamegosztás, amelyben benne rejlik a szabadságadó személye; nyilvánvalóan a demokratizálásban is ez rejlik. Nem más a demokrácia, mint valamilyen megosztott hatalom.” Szá325 Csoóri Sándor: Felszólalások a Magyar írók Szövetségének közgyűlésein. Alföld, 1990/3,24.

320