Szeredi Pál: Nemzetépítő demokratikus ellenállás a Kádár-korban 1956-1987 (Pilisszentkereszt, 2015)

Válaszúton - a nyílt ellenállás korlátái

érdemes megkülönböztetni az ellenséges, azaz a párbeszédet megtagadó és a belső problémákat nemzetközi színtéren kiteregető, a dolgozó osztályok felé kacsintgató, illetve az értelmiség berkein belül szerveződő s a lehetséges párbeszéd fonalát elfogadó csoport között. „Az ellenzéki csoportok tevékenységének aktív szervezői és a hozzájuk csapódottak, az egyes akciókban részt vevők között megfelelő módon differenciálni kell, és arra kell törekedni, hogy a nem ellenséges szándékúakat leválasszuk e csoportokról.” Ez az utóbbi félmondat jelzi azt számomra, hogy az ellenzéki megfogalmazást - amint a határozatban több helyen is - ellenséges jelzővel illették, ám ebbe a körbe a nem ellenséges szándékúakat, azaz a párbeszédre hajlandókat nem értették bele. Az olvasó figyelmébe ajánlom, hogy Kádár az általa kialakított politika egyik legfontosabb erényének tekintette a sokat hangoztatott „nemzeti jelleget”. A nemzeti oldal kétségtelenül olyan értékeket jelenített meg, mely a Kádár-féle vezetés számára is fontos és képviselni vágyott volt, amennyiben tehát a másik oldalhoz taszítják ezt a csoportot, akkor a saját politikájuk lába alól húzzák ki a hőn áhított nemzeti jelleget, s a nemzeti érdekek képviseletét vállalókat a párt és a kormány ellenzékének titulálják. Ha ők azok, akik a nemzeti érdeket képviselik a kormánnyal szemben, akkor a kormány nem nemzeti jellegű. Ezt a csapdát el kellett kerülni, s bár elmaszatolva a konkrét megfogalmazást, de kivonták az ellenségesnek számítók köréből a nemzeti csoportot. Az ellenállás különböző formáit egyébként, melyet ez a csoport következetesen gyakorolt, azaz az írásokat, a javaslatok és kezdeményezések sorát kisebbségi ügyekben, más „morgolódásokat”, már megszokták, s a halogató taktikát tervezték továbbra is alkalmazni velük szemben.

A pártvezetés elégedetten dőlhetett hátra, hogy ilyen formán a veszélyt elhárították a maguk feje fölül, ám a nemzeti oldal elemzésének és értékelésének elmaradása elfedte előttük azt, hogy az a csoport már nem az, amit Illyés és Németh László képviselt. Az új generáció már nem elégedett meg a vacsoraasztalnál felvetett s a megoldásra ígéretet tevő politikai közvetítőkkel, hanem a párbeszéd intézményes formáinak megteremtését szorgalmazta, s a jog keretein belül mozgó, legális tárgyalások fórumait kereste. Ennek fel nem ismerése komoly következményekkel járt a következő években a pártvezetés számára.

310