Szeredi Pál: Nemzetépítő demokratikus ellenállás a Kádár-korban 1956-1987 (Pilisszentkereszt, 2015)
Válaszúton - a nyílt ellenállás korlátái
tött: igyekeznek kiterjeszteni befolyásukat és mozgalommá szerveződni”. A jelentés két különálló csoportra osztotta az úgynevezett ellenzéki-ellenséges megnyilvánulásokat. Az egyik csoportként a Lukács-iskolából kifejlődő filozófus-szociológus csoportot említi, míg a másik a tőlük függetlenül kifejlődő nacionalista törekvéseket kifejező értelmiségi csoport. Jellemezve a, mondjuk úgy, nacionalista csoportot, az előterjesztők fontosnak tartották kiemelni, hogy az aláírási akciókban nem volt jelentős a képviseletük, s illegális, tiltott tevékenységet nem folytattak. „Ugyanakkor szorosabbá és közvetlenebbé váltak kapcsolataik a nyugati emigráció bizonyos köreivel, elsősorban a népi mozgalom és a Parasztpárt hagyományait kisajátítani igyekvő csoporttal.” A jelentés tehát le akarta választani a nemzeti ellenállás képviselőit a polgári radikális csoportról, s velük szemben békülékenyebb megoldást kieszközölni. A nemzetközi kapcsolatokra való utalás az Új Látóhatár-VöxX. jelentette, ami viszont vörös posztó volt a politikai vezetés szemében, a leggyűlöltebb emigráns folyóiratnak tekintették. A jelentés a nemzeti ellenálló erők legfontosabb tevékenységi formájának a nemzeti kisebbségek ügyében való fellépésüket tekintették. A jelentés kiemelte Csoóri szerepét. Öt a nemzeti demokraták újabb generációja vezetőjének tekintették, akiről elmondták, hogy egyre jobban közeledik a Bence—Kis—Kenedi-féle csoport politikai nézeteihez és törekvéseihez. Ezt a megállapításukat vélhetőleg a második Chartaszolidaritási akcióban tanúsított magatartása alapján tették, ám ennél több konkrét bizonyítékot nem tudtak állításuk mögé tenni. Megállapították, hogy a nemzetiek nem vesznek részt illegális szamizdatok előállításában, bár a nemzeti kisebbségek és a nemzeti sorskérdések ügyét minden fórumon hangsúlyozni és kifejezni kívánják. A jelentés vitájában a 13 PB-tag közül nyolcán szólaltak fel. Kádár hozzászólásában és vitazárójában sokkal keményebb és határozottabb hangon beszélt az ellenzéki és ellenséges elemekről, mint ahogy a jelentés fogalmazott. Kijelentette, hogy „elkerülhetetlen esetekben” adminisztratív, azaz rendőri eszközökhöz kell nyúlni, mert ha az ellenzék szervezetei a munkások körére is kiterjesztik hatásukat, akkor „minden pardon megszűnik”. A munkásság és a nemzetközi színtérre kikerülő belső ügyek, ezek jelentették Kádárnak azt a normarendszert, melyet nem engedett átlépni. Frissen élhettek benne a Moszkvában Lengyelországról hallott hírek, s rettegett attól, 308
