Szeredi Pál: Nemzetépítő demokratikus ellenállás a Kádár-korban 1956-1987 (Pilisszentkereszt, 2015)

Az első politikai fellépés a magyar kisebbségek ügye

Kádárék szorult helyzetben voltak. Egyrészt nem hagyhatták szó nélkül a támadást, másrészt figyelemmel kellett lenniük arra is, hogy a nyilvánosság kizárásával, azaz a nemzetközi botrány veszélye nélkül megteendő lépéseik ne sértsék meg Illyést és a mögötte álló értelmiségi körök érzékenységét. Le kellett szerelniük tehát Illyés sértődöttségét, megértetni vele, hogy fellépése csak szikra lenne a robbanásig feszült helyzetben, elérni, hogy kiszivárogjon a magyar válaszlépés, de az ne kerüljön olyan formában nyilvánosságra, ami megrendítené a román felet. A csapdahelyzetben Aczél taktikussága hozott megoldást.

Azzal, hogy diplomáciai úton és alacsony szintű pártközi tárgyalás kezdeményezésével válaszlépéseket tettek, igazolták a románoknak is és megfelelő kiszivárogtatás révén a magyar közvélemény előtt is, hogy nem hagyták szó nélkül a támadást. Azzal, hogy Pach Zsigmond Pál történész válaszolt, aki nacionalizmussal egyáltalán nem volt vádolható, kivonták a szelet egy indulatos és emocionális vita vitorlájából, a politikai síkról szakmai vita szintjére terelték a konfliktust. Azzal, hogy az Elet és Irodalom júliusi 8-ai számában jelentették meg Pach Zsigmond válaszát, kellő távolságot biztosítottak a két egymásra reflektáló írás megjelenése között, elhúzták az időt, míg lecsillapodtak az első indulatok, s az elvileg az írószövetséghez tartozó hetilapban történő megjelenéssel az írók, konkrétan Illyés Gyula művészi, szakmai védelmét próbálták sugalmazni. Nem politikai, hanem szakmai védelmét, hiszen szakmai és erkölcsi támadás érte Illyést.

Illyés Gyula meggyőzése és visszakozásra késztetése azonban ebből a szempontból kulcskérdés volt. Aczél sokszor beszélt, egyeztetett az íróval. Illyés naplójegyzetei őrzik ezen találkozások benyomásait. Aczél megpróbálta a legdiplomatikusabban tudomására hozni Illyésnek, hogy könyve nem fog megjelenni, s a válaszát sem köz- lik. Ettől a pillanattól mintegy két évre hűvössé vált Aczél és Illyés viszonya. Illyés nem sértődött meg, csak haragudott. „Aczéllal viszont továbbra is udvariasnak - barátságosnak kell lennünk, [...] Kínos napjai lehettek, s nyilván jót akart velünk is. Akar - az is bizonyos - változatlanul. De - hogyan kell megmondani neki, hogy

275