Szeredi Pál: Nemzetépítő demokratikus ellenállás a Kádár-korban 1956-1987 (Pilisszentkereszt, 2015)
Az első politikai fellépés a magyar kisebbségek ügye
A PB 1977 végén nem volt abban a helyzetben, hogy ennyire elhatároló kérdésben állást foglaljon. Gáspár Sándor - az úgynevezett munkásellenzék egyik szóvivője - a vitában hangsúlyozta, „olyan helyzet alakult ki, hogy sok embernek van sok minden a kezében. Ezt úgy fogalmaznám, hogy a monopolhelyzet az élet egy területén sem jó. Mégis az élet egyes területein monopolhelyzet alakult ki”, s példaként Illyés Gyulát említette. Fontos felfigyelni arra, hogy a dogmatikus csoport jelenléte mind a PB-ben, mind a Központi Bizottságban létszámban és befolyásban is jelentős volt, ezért a reformok mellett kiálló politikai vezetők taktikázásra kényszerültek. Nincsenek kézzel fogható bizonyítékaim arra, hogy a belső politikai harcban mekkora és milyen indíttatású segítséget jelentett a nemzeti erők időnkénti fellépése, s annak mekkora szerepe volt az MSZMP-n belüli politikai csatának a reformerek oldalára történt eldöntésében, de az kétségtelen, hogy a politikai vezetésben kialakult patthelyzetekben döntő elmozdulást eredményeztek a nemzeti erők mindenkori megszólalásai. Amint ebben az esetben is Illyés kétrészes cikke a Magyar Nemzetben, amely „Válasz Herdernek és Adynak” címmel jelent meg a lap 1977. karácsonyi és 1978. januári első lapszámában. Illyés írása olyan kérdésekkel foglalkozott az egyik legolvasottabb napilapban, melyet ilyen átfogóan, szókimondóan a legális magyar sajtóban a második világháború óta még senki nem fogalmazott meg. A magyar nemzeti kisebbségek sorsát, helyzetét bemutató látlelet megdöbbentő hatású volt. Illyés karácsonyi írásai mindig nagy visszhangra találtak, de ez az írása minden addigit felülmúlt. Az esszé a trianoni békeszerződést és annak hatását Moháccsal összevethető tragédiának nevezte, s még ennél is nagyobb bajnak tekintette azt a politikát - megnevezés nélkül is egyértelmű- sítve Ceauşescu politikáját -, amely be akarja olvasztani a többségi nemzetbe a „leszakított magyarságtömböket”, s közben folytonosan bírálja az anyaországot is. Kárhoztatta a hivatalos magyar politikai gyakorlatot, amely véleménye szerint nem tesz meg mindent, hogy méltó választ adhasson a magyarság pusztulását megjósló Herdernek és Adynak. Felhívta a figyelmet arra, hogy „a nemzeti kisebbségek jogait semmiféle nemzetközi megállapodás nem védi”. A tényekkel igazolt nyelvi beolvasztás folyamatának bemutatása sokkszerű élményt jelentett nemcsak a politikusok, 267
