Szeredi Pál: Nemzetépítő demokratikus ellenállás a Kádár-korban 1956-1987 (Pilisszentkereszt, 2015)

A Tiszatáj-ügy, s ami mögötte volt

letette a beszélgetés végén. Illyés a múlt népi-urbánus ellentétének felemlítésével s az ahhoz a korosztályhoz tartozó véleményének felidézésével jelezni kívánta, hogy annak a vitának nem szabad az új generációkban felélednie. Ezért nem hozakodott elő a nemzetiekkel a cikkben. Az új korszak új módszereket és formákat igényel - ezt pont a fiatalok mondták, s Illyés cikkével ezt hangsúlyozta, ne a régi formulák határozzák meg az indulatokat, álláspontokat, hanem azok a taktikai lépések és összefogások, melyek előre viszik a nemzet, a nemzeti kisebbségek ügyét. Nem írta le, de érteni lehetett, Komócsin Zoltán vagy Kádár, Biszku vagy Aczél? Illyés letette a garast. 1960-ban nem. Most igen, mert tétje volt. A visszasüllyedés a sztálinizmus proletárdiktatúrájába, vagy a relatív szabadság medrében egyensúlyozva elérni valamit. Illyés számára nem volt kérdéses a döntés. Nem a rosszabb kell számára, hogy bizakodhasson a valamikori katartikus felszabadulás élményében, hanem a lassúbb, kompromisszumokkal telített, de előrehaladó, építkező út. Csoóriékkal augusztus közepén került sor a tisztázó beszélgetésre, amikor Czine Mihállyal felkeresik Tihanyban Illyést. Czine ingerült amiatt, hogy Illyés rendre intette a nemzetieket, de megértette, Illyés szándéka az volt, hogy egyetlen irodalom legyen, nem népi vagy urbánus, hanem magyar irodalom, s ebbe a szobába minden oldalról be lehessen lépni.

Azért foglalkoztam ilyen részletesen ezzel az epizóddal, mert úgy gondolom, ez rávilágít a hetvenes években lezajlott belpolitikai csatározásokban betöltött nemzeti pozíció lényeges tartalmára. A nemzetiek könnyen belesodródhattak volna a rendszerellenzék azon csoportjába, mely a párt belső ellentéteinek kiélezését, a végső robbanást, s a vállalhatatlan, dogmatikus, neosztálinista „munkásellenzéki” erők hatalomra kerülését szorgalmazták. Nem kétséges, hogy a sztálinizmus elzárkózó gyakorlatát visszakívánó politikai kurzus Európában tartósan nem verhetett volna gyökeret, de a történelem azt igazolta más államok gyakorlatában, hogy hosszú évtizedeken keresztül hatalmon maradhatott volna. Rosszabb körülmények között, kilátástalanabb helyzetben. A nemzetépítő gondolatnak mindenképpen a reformok, a politikai—gazdasági-kulturális megújulás mellett kellett kiállnia, mert ezzel tudott emberibb életet biztosítani az itthon élőknek és a határon túliaknak egyaránt.

256